Tizenhárom évnyi magas színvonalú és elismert szakmai munka után Dr. Salamon Károly, az Allianz Hungária Zrt. elnök-vezérigazgatója úgy döntött, lemond tisztségéről és új szakmai kihívásokat keres.
Dr. Salamon Károly korábban a biztosítótársaság pénzügyi vezérigazgató-helyettese volt, majd 2006. márciusától töltötte be az Allianz Hungária elnök-vezérigazgatói és igazgatóságának elnöki pozícióját.
Utódja kinevezéséig változatlanul vezeti a társaságot.
Az Allianz nagyra értékeli Dr. Salamon Károly hosszú évek alatt végzett munkáját, melynek részeként a Csoport tevékenységét teljes körű pénzügyi szolgáltatóvá teljesítette ki, valamint a társaság megőrizte vezető pozícióját a magyar pénzügyi szolgáltatói piacon.
Az Allianz a magyar piacon a biztosítási, banki, nyugdíjpénztári és vagyonkezelési területeken is tevékeny, emellett Dr. Salamon Károly vezetésével belépett a szlovén biztosítási piacra is, fióktelep nyitásával.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Dr. Salamon Károly utódjának kilétéről később születik döntés.








