Az instabil gazdasági környezet csak lassítani tudta, de meg nem állította a vállalkozói biztosítási szerződések számának korábban igen dinamikus növekedését. A CLB Független Biztosítási Alkusz szerint a válság ellenére főként a szakmai felelősségbiztosítások területén tapasztalható növekedés mind a szerződések száma, a szerződők köre, mind pedig a fedezeti összegek tekintetében. Az alkuszi segítség ebben a piaci helyzetben különösen fontos hozzájárulást jelenhet a biztosítási költségek leszorításában.
Felmondás helyett racionalizálás
Az instabil gazdasági környezet miatt számos vállalkozás került ingatag pénzügyi helyzetbe, a nehézségek ellenére azonban továbbra sem jellemző a vállalkozói biztosítások tömeges felmondása. "Általánosságban megállapítható, hogy a vállalkozói kör a biztonságot továbbra is elsődleges szempontnak tekinti. - vonja le a következtetést Bravik Attila, a CLB helyettes ügyvezető igazgatója. - Mind a két fő csoport: a vagyon- és felelősségbiztosítások területén csak minimális mértékben tapasztaljuk a biztosítási szerződések felmondását."
Az átmeneti fizetési nehézségekkel küzdő cégek első lépésként jellemzően a késve fizetést választják. Ebben az esetben azt kell szem előtt tartani, hogy a biztosító a biztosítást 30 napig tartja fenn. Ez az úgynevezett "respiro" időszak, amelynek során a biztosító díjfizetés nélkül is kockázatot vállal. Az időtartam lejártával ugyanakkor a szerződést minden további intézkedés nélkül törli. Mérlegelve a biztosítás nélküli működés kockázatait, a vállalatok általában 30 napon belül rendezik díjaikat.
Hosszú távú megoldást ugyanakkor a biztosítási szerződések racionalizálása hozhat. Ennek során a vállalatok független biztosítási alkuszcégek segítségét veszik igénybe, amelyek
- a különböző, jórészt egyedileg kidolgozott biztosítási díjak versenyeztetése révén átlagosan egyharmadnyi díjcsökkenést is képesek elérni, miközben
- feltárják azokat a káreseményeket is, amelyekre - a bekövetkezés alacsony valószínűsége vagy a lehetséges veszteség alacsony mértéke miatt - nem feltétlenül kell biztosítást kötni. Ezzel további, akár kétszámjegyű díjcsökkenés is elérhető.
Szorosabb uniós kapcsolatok - szélesedő fedezeti kör
Miközben a vagyonbiztosítások számát a hitelből beszerzett eszközökre kötelezően megkötött biztosítások növelik számottevően, a szakmai felelősségbiztosítások területén a szerződésszámot, illetve a szerződök körének folyamatos növekedését jelentős részben az uniós kapcsolatok szorosabbra fűzése, illetve a különböző pályázatokon való részvétel generálja. Számottevően nő a biztosítások fedezeti összege, amely azonban még mindig jelentősen elmarad az európai átlagtól.
Míg a KKV szektorban itthon a szakmai felelősségbiztosítás fedezete a tapasztalatok szerint mindössze átlagosan 5 millió forint, addig Európában ez az összeg elérheti akár az 1 millió eurót is. Azok a vállalatok, amelyek már kapcsolatban állnak, vagy kapcsolatba kívánnak kerülni európai uniós cégekkel, felelősségbiztosítási díjaikat kénytelenek az uniós mértékhez igazítani.
Akár 30-35 százalékos megtakarítás a versenyeztetés eredménye
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
"A vagyon- és felelősségbiztosítások jellemzője, hogy az egyediség miatt a díjak igen széles tartományban mozognak, gyakori a 2-3-szoros, vagy még jelentősebb eltérés. - mutat rá a CLB vezető szakembere. - A hatékony biztosítási portfolió kialakításához független alkuszi segítségre van szükség: a függetlenségre az elérhető ajánlatok megversenyeztetése érdekében, míg az alkuszokra széleskörű piaci információik, tapasztalataik miatt van szükség."
Fentiek alátámasztására szolgál egy építőipari vállalkozás példája. A példában szereplő konstrukciók a leggyakrabban igényelt vállalati biztosítások közül kerülnek ki, és egymással összehasonlítható szolgáltatásokat tartalmaznak. A táblázatban az elérhető legolcsóbb és legdrágább, egymással összehasonlítható szolgáltatásokat nyújtó konstrukciók díjai szerepelnek, nyolc biztosító ajánlatai alapján. A példából adódó legfontosabb következtetés, hogy jól megválasztott biztosítási ajánlatokkal vagyon- és felelősség biztosítások területén egy kisvállalkozás is éves szinten többszázezer forintot meg tud takarítani. Szem előtt kell tartani, hogy az adott biztosítás kiválasztása során a díj csak az egyik szempont, azt jelentősen befolyásolhatják a kapcsolódó feltételek eltérései is, amelyekre a figyelmet szintén a tapasztalt független szakértő tudja felhívni.

A táblázatban szereplő módozatok természetesen korántsem fedik le az adott szituációkhoz javasolható biztosítások körét.
- Gépjárművel rendelkező vállalkozások nem nélkülözhetik például a casco-biztosításokat sem (több jármű esetében mind ezt, mind a kötelező biztosítást célszerű jelentős kedvezményeket biztosító flottabiztosítás keretében megkötni).
- A körbetartozások jelenlegi szintje mellett - főként az építőiparban - javasolt a behajthatatlan kintlévőségek fedezésére áruhitel-biztosítást is kötni.
- Ha a munkatársak gyakran utaznak üzleti úton külföldre, a munkáltatói felelősségbiztosítás mellett ma már éves utasbiztosítási bérlet kiváltására is lehetőség van.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







