3 °C Budapest

Tízmilliós csalás: saját házát gyújtotta fel a magyar politikus

Pénzcentrum
2012. április 3. 15:07

Jelentős kárt okozó csalás kísérletével vádolják a dabasi bíróságon a helyi kisebbségi önkormányzat egyik korábbi vezetőjét. A nő saját házát gyújtotta fel a biztosítási pénz reményében.

Nagy értékű biztosítási csalással gyanúsítják a dabasi kisebbségi önkormányzat korábbi elnökhelyettesét és a nő élettársát.

A Blikk információi szerint Horváth Lídia háza 2009. április 7-én hajnalban égett ki. Az asszony bosszúról beszélt. Szerinte a környéken a romák ellen intézett támadások kapcsán gyakorolt "szószólói" munkája miatt kellett ily módon lakolnia. A mindvégig kulcsra zárt ház, a nyílászárók sértetlensége, a helyszínen talált égésgyorsító, valamint a korábban a pár milliós házra kötött, irreálisan magas, 20 millió forint értékű biztosítás miatt a rendőrség gyanúja az asszonyra terelődött. A sértettből gyanúsított lett.

A tárgyalássorozat jelenleg Horváth Lídia és élettársa távollétében zajlik, ugyanis feltehetően még az országból is elmenekültek a felelősségre vonás elől.


A lap úgy tudja, az élettárs tűnt el először, majd hetekre rá követte őt a nő is is. A Budapest Környéki Törvényszéken azt közölték, hogy valóban nemzetközi elfogatóparancs van kiadva a két vádlott ellen, itthon és külföldön is keresik. Azonban ez a tárgyalást nem zavarja, távollétükben is hozhatnak ítéletet.

A Blikk információi szerint Kanadában és Hollandiában keresik őket főként a rendőrök. Akár öt év börtönt is lehet kapni ezért a bűncselekményért. A kiszabott büntetést pedig az elcsalni akart összegtől is függ.

Tízmilliókat próbálnak kicsalni a biztosítóktól

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Világszerte jelentős a biztosítási csalási kísérletek száma. Az elkövetőket az sem érdekli, hogy egyes országokban akár 15 év börtönbüntetést is kaphatnak.

A statisztikák világszerte azt mutatják, hogy a biztosítási csalásokkal leginkább érintett üzletág a gépjármű-biztosítási terültet. Habár a gépjármű-biztosításoknál a csalások előfordulása nem köthető kifejezetten márkákhoz, az értékesebbek, mint a Mercedes, Volkswagen, BMW vagy Audi más gépjárműtípusokkal összehasonlítva gyakrabban bukkannak fel a biztosítási csalások aktáiban, mivel a drágább gépjárműtípusok esetén a kifizetett kárösszegek is nagyobbak. Ez persze nem jelenti azt, hogy az olcsóbb márkákkal nem követnek el csalásokat. Magyarországon a Suzuki személygépkocsikhoz köthető esetek száma az egyik legkiemelkedőbb.

A gépjármű-biztosítási csalások leggyakoribb esetei megrendezett autóbalesetek, valós balesetek bekövetkezése után visszamenőleges időponttal megkísérelt biztosítási szerződéskötések, fiktív gépjármű javítási számlák benyújtásai, illetve a jogos igénynél magasabb összegű kártérítés igénylések.

A vagyonbiztosítások területén a gépjármű-biztosítások mellett a legtöbb csalási kísérlet a tűzkárokhoz kapcsolódik, mert az elkövetők úgy vélik, hogy a tűz minden bizonyítékot elpusztít majd, és így könnyen hozzájuthatnak a nagy összegű kártérítésekhez. Az életbiztosítások tekintetében elkövetett csalásoknál gyakori a fiktív testi sérülésekre benyújtott kárigény, az orvosi dokumentációk meghamisítása, a súlyosan beteg biztosítottra megkötött életbiztosítások, illetve a lényeges körülmények szándékos eltitkolása.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. február 4. 10:29
Bő másfél ideje nem volt már elérhető a Gerényi Gábor és egykoron Ungár Péter nevével fémjelzett lap...
iO Charts  |  2026. február 4. 10:01
Az Kelly Partners Group részvény (ASX:KPG) alapadatai, áttekintés A Kelly Partners Group (ASX:KPG) e...
Holdblog  |  2026. február 4. 09:24
Nemrég a HOLDBLOG-on értekeztünk arról, hogy a holland nyugdíjrendszer reformja mekkora hatással leh...
MNB Intézet  |  2026. február 3. 15:35
Számtalan becslés született arra vonatkozóan, hogy milyen a monetáris politika hatása a gazdaságra....
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 4. szerda
Ráhel, Csenge
6. hét
Február 4.
Rákellenes világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. február 4. 19:32