Az utóbbi időszakban a közösségi médiában és a nemzetközi pénzügyi sajtóban is egyre nagyobb figyelmet kap egy újfajta pénzügyi szemlélet.
A jövőre nézve mindenkinek más igényei és tervei vannak: van, akinek az első lakás megvásárlása, vagy a gyerekek jövőjének biztosítása a fontos, mások arra tesznek félre, hogy felkészülhessenek a váratlan kiadásokra és legyen elég megtakarításuk nyugdíjas korukra.
A 25-65 év közötti, autóval és lakással rendelkező lakosok körében végzett kutatás szerint tízből 4 válaszadónak nincs megtakarítása, döntően azért, mert minden jövedelmükre szükség van a megélhetéshez. A megtakarítók több, mint fele rendszeresen is félre tud tenni, de minden harmadik megtakarító csak alkalmanként képes erre. Az 55-65 évesekre és az egy fős háztartásokra nagyobb arányban jellemző, hogy nehezebben tesznek félre, és csak korábbi megtakarításokkal rendelkeznek - derül ki az Allianz Hungária Zrt. megbízásából a GfK Hungária Kft. piackutató cég által végzett kutatásból.
de ez korcsoportonként, élethelyzetenként és személyiségtípusonként eltérő képet mutathat. A 25-34 éves korcsoport leginkább az esküvőre, nászútra, családalapításra, a 35-45 évesek a gyermekeik jövőjére, iskoláztatására, a 45 feletti korcsoport pedig elsősorban a nyugdíjas korára takarékoskodik. A pezsgő társasági életet élők 80 százaléka utazásra, üdülésre gyűjti a pénzét, de ugyanez a motiváció jelenik meg a legtöbb kockázatvállaló kedvű válaszadónál is.
A legnépszerűbb megtakarítási formák:
- a betétek,
- az életbiztosítás
- az önkéntes nyugdíjpénztár,
Bár azt gondolhatnánk, hogy azok, akik szerint az életüket Murphy törvényei irányítják, az átlagnál nagyobb biztonságban akarják tudni jövőjüket, a felmérés eredményei alapján a rendkívül pesszimisták csupán 23 százaléka, míg a nagyon optimisták 80 százaléka rendelkezik megtakarításokkal.
Az egyik fő probléma, hogy az emberek nagy része csak úgy látja értelmét a takarékoskodásnak, ha rendszeresen és jelentős összeget tud félretenni, éppen ezért alkalmanként és kisebb összegekkel ezt nem kezdi meg. Jó példa erre egy korábbi, Allianz és GfK által közösen végzett, öngondoskodási hajlandóságot vizsgáló kutatás. A válaszadók véleménye szerint 53 ezer forint havi megtakarításra van ahhoz szükségük, hogy időskorukban megfelelő színvonalon élhessenek. Az Allianz számításai szerint azonban az Allianz Életprogramokkal,
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
azaz ennyivel tudja kiegészíteni nyugdíját, ami jelentős kiegészítést jelenthet nyugdíjas éveinkben.
- mondta Kozek András, az Allianz Hungária Zrt. vezérigazgató-helyettese.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







