2025-ben valamivel több mint 81 ezer kárbejelentés érkezett, ami csökkenésről árulkodik az előző évekhez képest.
Totálkárosra tört autóknál lehetőségünk van eladni az autónkat, hiszen sok esetben a gazdasági totálkár nem jelenti azt, hogy a gépjármű egyes részeit ne lehetne felhasználni jól eladható alkatrésznek. Hogyan fizettethetjük ki az autónkat a biztosítóval? Mutatjuk, hogy mi a teendő, ha balesetet szenvedünk.
Totálkár esetén a cascónkhoz is nyúlhatunk
A vonatkozó szabály szerint a gazdasági totálkár abban az esetben állapítható meg, ha a gépjármű javítási költségei magasabbak, mint a helyreállított autó várható piaci értékének és a roncs értékének a különbsége. Tekintettel arra, hogy - részben az árfolyamváltozásoknak is köszönhetően - a gyakran kiváló alkatrészforrásnak is tekinthető roncsok ára folyamatosan emelkedik a hazai piacon, ma már gyakori eset, hogy akár már a piaci érték 50 százalékát elérő javítási költség esetén is totálkárossá nyilvánít a biztosító egy autót.
Ezekben az esetekben a károsult autósnak elsősorban azt kell elérnie, hogy a biztosító vagy segítsen a vele kapcsolatban álló kereskedőkön keresztül a megadott roncsértéken eladni az autót, vagy térítse meg a roncsra beszerzett ajánlatok és a megállapított roncsérték különbözetét.
- magyarázza Cselovszki Zsolt, a FBAMSZ gépjármű-biztosítási szekciójának elnöke. Kevesen tudják, hogy amennyiben casco biztosítás is van az autón (a hitelfelvételnek ez gyakran feltétele is), akkor az ügyfélnek lehetősége van a saját cascója terhére rendezni a javítást. Ennek az az értelme, hogy a piacot jellemző casco-szerződések feltételeiben a gazdasági totálkár mértéke legalább a piaci érték 60 százaléka. A javítást követően a casco fedezetet nyújtó biztosító a javítási költséget ráterheli a kárt okozó autós kgfb-t szolgáltató biztosítójára, és ezt követően a tulajdonos a cascóhoz szükséges önrészt is visszakapja.
További fontos tippek a kárrendezési problémák elkerüléséhez
- Fontos, hogy az autónkban mindig tartsunk néhány nemzetközi (a köznyelvben a színe alapján "kék-sárgának" is nevezett) baleseti bejelentőt, így akár több szereplőt érintő eseményt is hiánytalanul tudunk dokumentálni a biztosítók által elvárt formában.
- A lehető legtöbb körülményt igyekezzünk fényképen is rögzíteni.
- Mindig hívjunk rendőrt, ha a baleset személyi sérüléssel járt felmerül a gyanúja, hogy a másik fél ittasan vezette járművét (ha ugyanis erről jegyzőkönyv készül, akkor szinte vitathatatlanná válik a felelőssége) a felelősség és más fontosabb körülmény megítélésében eltérő a felek álláspontja
- Ha a jármű több eleme is sérül, egyértelműen igazolnunk kell, hogy ezek mindegyike az adott baleset során keletkezett (fényképek, tanúk, jegyzőkönyv)
- Ha tehetjük, a kárt 2 munkanapon belül jelentsük a biztosítónak (vagy a vele kapcsolatban álló szakszerviznek).
- Minden igényelt dokumentumot bocsássunk a biztosító és a szerviz rendelkezésére. Ezek hiányában a kárügyintézés elhúzódhat. Cégek esetében leggyakrabban a bélyegző, az ÁFA-nyilatkozat vagy az aláírási címpéldány szokott hiányozni az ügyintézés folytatásához.
- A biztosítónak nem csak a járműt ért kár, hanem személyi sérülés, vagy egyéb vagyontárgy (ruházat, poggyász, szemüveg, stb.) károsodása esetén is helyt kell állnia. Kevesen tudják, de a biztosító a javítás idejére kölcsönzött bérautó díját is megtéríti bizonyos feltételekkel. (A bérautó csak a sajátunkkal azonos kategóriájú lehet, a bérleti időszak nem lehet hosszabb az indokoltnál, és azt is igazolnunk kell, hogy feltétlenül szükséges a cserejármű igénybevétele). Ezeket a kárigényeket is egyértelműen és természetesen megfelelő időben jeleznünk kell a biztosító felé.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Gyakran jön jól az alkuszi közvetítés
Lényeges, hogy az ügyfeleik nem csupán a biztosításkötés során, hanem a problémás kárügyintézés folyamatában is díjmentes szakmai képviseletet kaphatnak az alkusztól, akinél a biztosítást kötik, elsősorban az alábbi problémák megoldásában tudnak támogatást nyújtani:
- kárbejelentés megfelelő tartalmához kapcsolódó tanácsadás,
- a szükséges dokumentáció összeállítása, illetve
- a megállapított kárösszeggel (valamint roncsértékkel) kapcsolatos lehetőségek felmérése.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







