Az egyik hazai internetes piactér adatai szerint 2025-ben több százezer régi és modern fizetőeszköz cserélt gazdát a platformon.
9 milliós bírságot kapott a K&H Biztosító Zrt.: ugyanis a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott a K&H biztostárs utasbiztosítása népszerűsítésekor - írja közleményében a GVH.
A K&H online díjkalkulátor-felületén, online hirdetéseiben, direkt marketing leveleiben reklámozta biztosítását 2012 júniusától 2016 márciusáig (a 2014. év és a 2015 júniusa és szeptembere közötti időszak kivételével).A GVH vizsgálata feltárta, hogy a vállalkozás soha nem alkalmazta a kalkulátorban feltüntetett alapárat, az online 10 százalék kedvezmény fiktív volt, azaz nem jelentett valós díjkedvezményt, mivel az minden esetben része volt a biztosítás díjának az egyes érintett időszakokban. Az online vásárlók az akciós árat, a nem interneten szerződő fogyasztók pedig más konstrukciókat vehettek igénybe.
A K&H egyéb kereskedelmi kommunikációs eszközein tüntette fel, hogy utasbiztosítási termékét 10 százalékos online kedvezmény mellett értékesíti (pl. "-10%", "10% online kedvezmény"), azonban
A GVH a bírság kiszabásakor a kommunikációs eszközök költségeire alapozott. Súlyosító körülményként értékelte többek között, hogy a jogsértő kereskedelmi gyakorlat hosszú ideig tartott, több típusú reklámeszközön is megjelent, így a fogyasztók széles körét érte el. A GVH enyhítő körülményként vette figyelembe, hogy a K&H
- önként módosította kereskedelmi gyakorlatát, bár ezt a versenyfelügyeleti eljárás kései szakában - az előzetes álláspont kézhezvételét követően - tette
- részletesen kidolgozott és indokolt kötelezettségvállalási nyilatkozatot terjesztett elő.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







