Az euróövezet gazdasági teljesítménye januárban tovább veszített lendületéből: immár második hónapja lassult a növekedés üteme.
A biztosító társaságok már a hét végén felvették a kapcsolatot a tragikus veronai buszbalesetben érintettekkel, a magyar hatóságokkal, és elindították a kárrendezési folyamatot -írja közleményében Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).
Az egész országot megrázó, tragikus veronai buszbalesettel kapcsolatos hatósági ügyintézést és a sérültek hazaszállítását az Országos Mentőszolgálat, valamint a Külgazdasági és Külügyminisztérium intézi.
A balesetet szenvedett utasok és a gépjármű biztosítói szombat óta folyamatosan kapcsolatban állnak ezen szervezetekkel, továbbá már a hét végén felvették a kapcsolatot az érintett iskola vezetőjével, és folyamatosan veszik fel a kapcsolatot a baleset sérültjeivel és az áldozatok családjaival, hogy minél gyorsabban, minden segítséget megadhassanak számukra.
A biztosítók mély együttérzésüket fejezték ki és fejezik ki ezúton is a tragédiában érintett családoknak, és mihamarabbi felépülést kívánnak a baleset sérültjeinek.
A biztosító társaságoknak a helyzet kezelésekor, az információk nyilvánosságra hozatalakor mindenekelőtt a balesetben érintettek érdekeit kell szem előtt tartaniuk, és emellett meg kell felelniük a biztosítási titokra vonatkozó jogszabályi előírásoknak is - emeli ki közleményében a MABISZ.
A Groupama is megszólalt
A Groupama Biztosító mély részvéttel osztozik a Verona melletti tragikus buszbalesetben elhunyt utasok családtagjainak és hozzátartozóinak fájdalmában, a sérüléseket elszenvedő, a traumát átélő utastársaik számára pedig gyógyulást, felépülést kíván.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A balesetben érintett autóbusz gépjármű-biztosítási szerződéseit a Groupama Biztosító kezeli. A biztosítótársaság a buszbalesetben érintett családok részére a lehető legrövidebb időn belül kíván segítséget nyújtani. A veronai autópályán történt buszbalesettel kapcsolatban minden egyes utas káresetét egyénileg és kiemelten kezeli.
Annak érdekében, hogy társaságunk minél gyorsabban tájékoztatást adhasson a kárrendezés menetéről, valamint előleget utalhasson a károsultaknak, arra törekszik, hogy mielőbb felvegye a kapcsolatot a családokkal, hozzátartozókkal. A biztosítótársaság ez ügyben kérte a Szinyei Merse Pál Gimnázium segítségét, továbbá az érintettek számára külön e-mail-címmel és közvetlenül elérhető mobiltelefonszámmal is rendelkezésre áll.
Tiszteletben tartva a balesetben érintettek fájdalmát, a társaság magától értetődően - mind a gimnáziummal, mind a további illetékes szervezetekkel egyeztetve - diszkréten kíván eljárni.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







