2025-ben valamivel több mint 81 ezer kárbejelentés érkezett, ami csökkenésről árulkodik az előző évekhez képest.
Tíz speciális biztosítási helyzetet tártak a megkérdezettek elé egy friss felmérésben, akiknek meg kellett mondaniuk, hogy szerintük térítené-e a biztosító a felmerült költségeket a szerződés alap vagy kiegészítő fedezete alapján.
Az emberek 31 százaléka nem is tudott válaszolni a feltett kérdésekre, de a "legjobban teljesítő" káreseményről is csak a válaszadók 42 százaléka tudta, hogy bizony vonatkozhat rá a lakásbiztosítás. További érdekesség, hogy az átlagnál éppen csak pár százalékkal teljesítettek jobban azok, akik rendelkeznek biztosítással - derül ki a Groupama Biztosító országos lakásbiztosítási kutatásából.
Nézzük sorban, hogy az alábbi elképzelt esetekről a válaszadók hány százaléka tudta, hogy egy lakásbiztosítás alap vagy kiegészítő fedezete is nyújthat anyagi segítséget!
- Egy villámcsapás miatt megsérült gázkazánt az EU-s követelmények miatt már csak korszerűbbre lehet kicserélni, ez többlet költséggel jár: 42 százalék.
- A kertben parkoló autóra ráesik egy cserép a házunkról, és betörik a szélvédője: 36 százalék.
- Zárt és magas kerítésen bejutva idegen személy elviszi a kerti bútort: 35 százalék.
- Villámcsapás során nem csak a számítógép ment tönkre, hanem a családi fotók is eltűntek, melyet egy adatmentő cég helyre tud állítani: 30 százalék.
- Ónos eső miatt jéggé fagyott növényzet kidőlve összetöri a kerti sütőt: 26 százalék.
- A gyerek biciklivel komoly kárt okoz egy értékes autó karosszériájában: 24 százalék.
- A család Balatonra utazik és az autó zárható tetőcsomagtartójáról ellopták a felszerelt kerékpárt: 18 százalék.
- Az összetört akváriumba újra kell a halakat telepíteni, és az akvárium üvegét pótolni: 16 százalék.
- Az iskolás gyerekünktől az iskolában idegen elkövető ellopta a hátizsákot és kabátot: 14 százalék.
- Kórházi ápolás során, a kórházból ellopták a bevitt váltóruhánkat: 13 százalék.
"Az, hogy a magyar otthonok háromnegyede biztosítva van, nagyon jó arány. Ezen felül az embereknek mélyebben kellene ismerniük a szerződésük részleteit ahhoz, nehogy százezrekkel rövidítsék meg magukat. Mi most direkt olyan esetekre hívtuk fel a figyelmüket, amelyek bárkivel előfordulhattak, mégis csak kevesen tudták, hogy járhat ilyenkor is kártérítés. A kutatásunkból kiderült, sokaknak újdonság, hogy az ingóságok javíttatását vagy pótlását akkor is fizethetjük, ha az ingatlan falain kívül történt a káreset. Érdemes tehát újra elővenni és átolvasni a lakásbiztosítást, hogy tudjuk, miben számíthatunk a biztosító segítségére"- mondta el Kádár Péter, a Groupama Biztosító termékmenedzsment igazgatója
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







