2025-ben valamivel több mint 81 ezer kárbejelentés érkezett, ami csökkenésről árulkodik az előző évekhez képest.
Csak december közepéig már 7 lakástüzet okoztak az ünnepi dekorációk. És ez sajnos az ünnepek előrehaladtával egyre több lesz. A statisztikák azt mutatják, a legtöbb szerencsétlenség emberi mulasztás miatt következik be. Éppen ezért nem lehet elégszer hangsúlyozni a kiszáradt karácsonyfákban, rossz minőségű ünnepi füzérekben, és a nyílt láng használatában rejlő veszélyek garmadáját. Nagyon oda kell figyelni, hiszen egyetlen pillanat alatt meglehet a szerencsétlenség. Tűzoltó hadnagy segítségével vettük sorra a legfontosabb tudnivalókat!
Sajnos az adventi időszak a karácsonyi készülődés mellett sokszor a tragédiák melegágya is. A hivatalos statisztikák szerint ugyanis évente több tucat olyan tűz keletkezik, amely az ünnepi dekorációkkal hozható összefüggésbe.
- hívta fel a figyelmet Dóka Imre, tűzoltó főhadnagy. A szakember arról is tájékoztatta a Pénzcentrumot, hogy tavaly az advent idején 29 alkalommal riasztották a tűzoltókat, 47 esetben pedig az ünnepi sütés-főzés miatt csaptak fel a konyhában a lángok. De idén,
"A tüzek keletkezési okai között jellemzően valamilyen nyílt láng - gyertyaláng vagy csillagszóró - használata szerepel, de a silány minőségű vagy hibás fényfüzérekből eredő elektromos tüzek is gyakoribbak" - tájékoztatta lapunkat a tűzoltó hadnagy. Ennek ellenére
Éppen ezért különösen figyelni kell arra, hogy a kiszáradt adventi koszorú nagyon könnyen lángra kap, ezért a gyertyát ne a terítőre, hanem mindig egy tűzálló alátétre helyezzük, és az égő gyertyákat soha nem szabad felügyelet nélkül hagyni. A szakember szerint legalább ugyanennyire fontos, hogy
A rossz minőségű fényfüzér nemcsak az áramütés, hanem a tűz kialakulásának lehetőségét is magában hordozza. Ha a korábbi években megvásárolt díszt vesszük elő, használat előtt mindig ellenőrizni kell annak sértetlenségét. Ha a vezeték vagy a hosszabbító megtört, eldeformálódott, megolvadt, nem szabad többet használni. A szakember azt tanácsolja, éjszakára, vagy a távollétünk idejére mindig ki kell húzni a konnektorból ezeket a szerkezeteket.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Fontos tanács az is, hogy a kiszáradt karácsonyfára soha ne tegyünk gyertyát vagy csillagszórót, mert a kiszáradt fenyő könnyen meggyulladhat. A karácsonyfát érdemes úgy elhelyezni, hogy legalább másfél méterre legyen a fűtőtesttől, kandallótól. A sokkoló videón látni is a különbséget, ahogy egy friss, illetve egy száraz fa ég:
Az adventi időszakban különösen figyelni kell a konyhára is, hiszen az ünnepek miatt a családok több időt töltenek a konyhában. Ahol azonban elég egy kis figyelmetlenség, egy tűzhelyen felejtett olajjal teli serpenyő, és máris megtörténhet a baj.
E helyette tegyen rá például fedőt, és kapcsolja ki a tűzhelyet. Dóka Imre megjegyzi azt is, azért hogy időben észlelhessük a tűz keletkezését, érdemes beszerezni otthonunkba egy füstérzékelő készüléket, hiszen ezzel a lakástűz hamarabb észlelhető!
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







