2025-ben valamivel több mint 81 ezer kárbejelentés érkezett, ami csökkenésről árulkodik az előző évekhez képest.
Újabb szintet lép az oltás: a fővárosi oltási munkacsoport döntése alapján Budapesten a háziorvosi rendelők és a kórházi oltópontok mellett szombattól már a szakrendelőket is bevonják az oltásba, hogy a húsvéti ünnepek alatt is minél többen kapják meg az oltást - közölte Budapest Főváros Kormányhivatala.
A fővárosi háziorvosok a húsvéti ünnepekre tehát már nemcsak a kórházi oltópontokra, hanem a szakrendelői oltópontokra is beirányíthatják az oltandókat. Az oltásra kijelölt 18 budapesti szakrendelő ehhez természetesen vakcinákat is kapott a kormányhivatalokon keresztül. A háziorvosok előzetes jelentése szerint szombaton és vasárnap nagyjából 15 ezer fővárosi regisztráltat fognak beoltani csak a szakrendelőkben - tájékoztattak.
Az oltáshoz szükséges Moderna vakcinát a kormányhivatal már a hétvége előtt kiszállította a 18 szakrendelőbe, ahol szombaton és vasárnap is oltják a háziorvosok által szervezett regisztráltakat. A szakrendelői oltás várhatóan a hétvége után - húsvéthétfőn és kedden - is folytatódhat, ugyanis húsvétvasárnap AstraZenecát is kapnak a szakrendelők, a fővárosi háziorvosoknak erre is lehetősége van oltást szervezni. Az oltóorvosokat és asszisztenseiket a szakrendelők mint hatóságilag kijelölt oltópontok kötelesek biztosítani.
Az Országos oltási munkacsoport rendelkezése alapján kijelölt oltópontnak számítanak a háziorvosi rendelők, a kórházak és a szakrendelők is. Eddig azonban a szakrendelők többsége még nem működött aktív oltópontként, mert nem volt annyi vakcina, hogy ott is megkezdődhessen az oltás - írták a közleményben.
Miután jelenleg mind a fővárosi háziorvosok, mind a fővárosi kórházi oltópontok jelentős feladatokat végeznek a regisztrált idősek és pedagógusok oltásával, a fővárosi szakrendelők bevonása is indokolttá és lehetségessé vált a héten érkezett Moderna vakcinából és csütörtökön érkezett AstraZeneca vakcinából - jelezték.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A hivatal közleményében hangsúlyozza, hogy egyebek között a védőoltási program végrehajtásának biztosítása érdekében a veszélyhelyzet idejére az önkormányzati szakrendelők a megyei kórházak (a fővárosban a centrumkórházak) irányítása alá kerültek. Az önkormányzati fenntartású szakrendelőknek és dolgozóiknak is részt kell venniük a járvány elleni védekezésben és az oltásban is. Az önkormányzati szakrendelőt működtető egészségügyi szolgáltató felelős az általa végzett védőoltási tevékenység jogszerűségéért, szabályszerűségéért, szakszerűségért, és az önkormányzati szakrendelők vezetői fokozott felelősséggel kötelesek az oltási programban is a vezetési, irányítási feladataik ellátására.
(Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







