2025-ben valamivel több mint 81 ezer kárbejelentés érkezett, ami csökkenésről árulkodik az előző évekhez képest.
Egy-egy lakásbiztosítás alapesetben csak az elemi károkra nyújt fedezetet, de személyre szabható más eseményekre is. A legtöbben tetőbeázásra, betöréses lopásra, túlfeszültség okozta károkra kérnek extra biztosítást, azonban őszi hónapokban néhány nem várt fullánkos vendég is megkeserítheti a biztonságunkat, irtásuk vagyonokba kerülhet és a testi épséget is sok esetben veszélyeztetik egyszerű jelenlétükkel vagy a nem szakszerű irtással.
A lakásbiztosítás megléte fontos, de a meglepetések elkerülése érdekében érdemes életkörülményeinkre szabni kiegészítő biztosításokkal – közölte a K&H. A társaságnál köthető kiegészítő biztosítások közül az indokoltak kiválasztásával nem csak a hirtelen jött kár térül meg, de azt is elkerülhetjük, hogy esetleg olyan fedezet díját is fizetni kelljen, ami egyáltalán nem életszerű. Az alap lakásbiztosítás az elemi - azaz a tűz-, a vihar-, vízkárok mellett a földrengés okozta károkra, valamint az üvegtörésre nyújt fedezetet.
A K&H-nál a legtöbben betöréses lopásra és rablásra, túlfeszültség okozta károkra, valamint a tetőbeázásra vonatkozó kiterjesztést kérik. Ugyancsak népszerű a bejárati ajtók zárcseréjére, a bankkártya-, illetve a különböző személyi okmányok cseréjének költségtérítésére vonatkozó fedezet is.
A kiegészítő biztosításokkal az ügyfelek maguk dönthetik el, hogy pontosan milyen eseményre szeretnének biztosítást kötni, így gyakorlatilag személyre szabhatják a konstrukciókat
– mondta Kaszab Attila, a biztosító vezérigazgató-helyettese. Hozzátette: „A K&H évről évre finomhangolja lakásbiztosítási termékét, így emeltük a kártérítési limiteket és bővült a biztosítható vagyontárgyak palettája, illetve a kiegészítő biztosítások sorában például olyan helyzetre is kínálunk megoldást, mint a darázsfészek irtás költségeinek megtérítése.”
Továbbá a munkáltatótól a járvány miatt elterjedt otthoni munkavégzésre átvett számítástechnikai eszközök károsodását is téríti a biztosító abban az esetben, ha ügyfeleik rendelkeznek kiegészítő felelősségbiztosítással, illetve a kár időpontjában biztosító ügyfélportál szolgáltatói szerződéssel.
A cég a múlt évben egy-egy alkalommal átlagosan 70 ezer forintot fizetett ki kártérítésként a lakásbiztosítások esetében, amit az idei átlagos kárkifizetés már közel 23 százalékkal meghalad.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Az idei év viharai jócskán megtépázták a magyar lakosság ingatlanjait, illetve az egyre népszerűbb kiegészítő biztosítások kárkifizetései is emelhették az átlagot
– tette hozzá Kaszab Attila.
Lakásfelújításkor se feledkezzünk meg a biztosításról
Nemcsak a kiegészítő biztosításokat érdemes rendszeresen megnézni, hanem azt is, hogy mekkora értékre szól a biztosítás. Különösen fontos ez most, hogy elindult az állami lakásfelújítási program, így sokan korszerűsítik ingatlanjukat, ez pedig sok esetben jelentős értéknövekedéssel jár.
Előfordulhat, hogy a munkálatok befejezése után alulbiztosítottá válik az ingatlan. Éppen ezért a felújítással párhuzamosan a meglévő lakásbiztosítási szerződést is érdemes aktualizálni a megfelelő értékre.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







