A rezsistop akár az áramszámlákban is érvényesíthető, például a gázkapcsolattal nem rendelkezők érdekében.
Rengeteg tragédia megelőzhető lett volna: figyelmeztetnek a tűzoltók, ez tényleg nem játék
A legtöbb otthoni tűzeset megelőzhető lenne - hívta fel a figyelmet a Magyar Tűzoltó Szövetség közleményében.
A hűvösebb idő kezdetével, jellemzően ősztől egyre gyakoribbak a kisebb-nagyobb otthoni tűzesetek, hiszen a sütés-főzés, a fűtés, de a dohányzás kapcsán is adottak az égés feltételei.
A Magyar Tűzoltó Szövetséget a tűzmegelőzési és az ezt elősegítő társadalmi tájékoztatási küldetésében az idei évtől a Philip Morris Magyarország is támogatja - tudatták. A vállalat nagy hangsúlyt fektet a dohányzással kapcsolatos ártalomcsökkentéssel - első sorban a leszokás fontosságával - összefüggő tájékoztatásra, illetve a füst nélküli technológiákról szóló hiteles információk elérhetővé tételére, valamint a dohányzásból eredő hulladékok felelős kezelésének ösztönzésére - írták.
Tekintettel a hagyományos dohánytermékek használatából eredő tűzesetekre és következményeikre, a két szervezet közösen tájékoztat a megelőzés lehetőségeiről, illetve a nyílt láng figyelmetlen használatának veszélyeiről.
Hangsúlyozták, hogy az otthonokban keletkezett tűzesetek megelőzéséhez az egyik legfontosabb üzenet, hogy nyílt lángot soha ne hagyjanak felügyelet nélkül.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A tűzoltó szövetség azt javasolja, hogy minden lakásban, házban legyen legalább egy kis méretű porral oltó eszköz. Az elektromos eszközök vagy konnektor közelében keletkezett tűz esetén mindenekelőtt áramtalanítani kell. Ezt követően az esetleges tüzet el lehet oltani vízzel is, ennek hiányában porral vagy habbal oltó eszközt is lehet használni - ismertették.
Minden tűz esetén a 112-es segélyhívó telefonszámot kell hívni, és kérni a tűzoltók, sérülés esetén pedig a mentők segítségét - hívták fel a figyelmet.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







