3 °C Budapest
Close-up Of Robber In Hood Using The Red Crowbar To Open The Glass Window

Térképen a hazai lakásbetörések: meglepő, mire utaznak most a tolvajok

2022. március 27. 07:01

A fővárosban történt a legtöbb lakásbetörés és betöréses lopás 2020-ban. A hatósági statisztikák szerint ugyanakkor mindkét bűncselekmény esetében Zala megye a legbiztonságosabb, legalábbis itt regisztálták a legkevesebb esetet. Korábban a biztosítótársaságok azt is elárulták, hogy milyen értéktárgyakra utaznak leggyakrabban a bűnözők, és az is kiderült, hol keresik először a szajrét a lakásban.

A járvány első évében igencsak visszaesett a betöréses lopások száma hazánkban a bűnügyi adatokat összesítő PRE-STAT statisztikái szerint. Ugyanis mialatt 2020-ban csak 11 ezer ilyen esetet regisztráltak, addig 2016-ban még 23 ezernél is több betörés történt.

Ha tízéves távlatban vizsgáljuk a hazai betörési statisztikákat, akkor látható, hogy bő egy évtized alatt negyedére esett vissza a bűnesetek száma itthon. Hasonló a helyzet a lakásbetörésekkel is, amelyekből 2020-ban 6983-at regisztráltak, 2018 előtt pedig még négyszámjegyű volt az esetszám Magyarországon.

Ami a megyei bontást illeti, lakásbetörések tekintetében a legsűrűbben lakott főváros vezet 1274 esettel, második Pest megye 903-al, Borsodban pedig 812 ilyen bűncselekményt regisztráltak a magyar hatóságok.

A lista másik végén Zala megye áll 63 lakásbetöréssel, Komárom-Esztergomban 83 esetet jegyeztek vel, Csongrád-Csanádban pedig 91-et.

Ha a betöréses lopásokat nézzük - itt ugye nem feltétlenül magánlakásokba hatoltak be a bűnözők -, akkor szintén Budapest vezet 1846 bűncselekménnyel, a második pedig Borsod, ahol 2020-ban 1394 betöréses lopást regisztráltak. A harmadik Pest megye 1368 esettel, a többi megyében pedig már ezer alatti számokat mértek.

A legkevesebb ilyen bűncselekmény szintén Zalában történt, 166 darab, de Csongrád-Csanádban (168) és Vas megyében (169) sem történt sokkal több betöréses lopás.

Itt keresik leggyakrabban a szajrét

Ha már megtörtént a baj, a kár valamennyire enyhíthető, ha van lakásbiztosításunk, ugyanis a legtöbb ilyen konstrukció védi az ügyfeleket a betőrés ellen, a biztosítő megtéríti a kárunkat. A társaságok korábban azt is elárulták, hogy milyen értéktárgyakra utaznak a hazai bűnözők, tapasztalataik szerint mik azok, amik leggyakrabban eltűnnek a magyar lakásokból, házakból.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A Groupama szerint a betörések "súlya", kárhányada csökken az elmúlt évtizedekhez képest, ugyanis ma már megfizethetőek azok a vagyontárgyak, melyek korábban nem, vagy nehezen voltak elérhetőek, ezért a standard betöréses lopásból jellemzően eltulajdonított vagyontárgyak sora csökken. Ugyanakkor még mindig vannak olyan értékek, amelyeket előszeretettel tulajdonítanak el a betörők. Ezek pedig nem mások mint:

  • ékszer,
  • otthon tárolt pénz, nemesfém  - sajnos gyakran maguktól a károsultaktól jut el az információ az otthon tárolt értékes vagyontárgyakról olyanok részére, ahová nem kellene,
  • laptop - jobb minőségűek elsősorban,
  • épülő, de már lezárt lakóépületből a közvetlenül a beépítés előtt letárolt gépészeti berendezések,
  • melléképületekből a motoros kéziszerszámok - jellemzően ezekből is a jobb minőségűeket keresik,
  • egyedi, nagyértékű vagyontárgyak, ha vannak, például értékes hangszer.

Az Allianz szerint a digitális technológiák elterjedtsége miatt egyre nagyobb arányt képviselnek az okos eszközök terhére elkövetett lopások is. E körben az okosotthon felszerelések, a smart játékok és még a smart pet eszközök is célpontjai lehetnek a betöréseknek. Mindemellett találkozunk szezonalitással is, például a téli disznóvágási időszakban nem egyszer a mélyhűtőben tárolt élelmiszerek bánják a betörők látogatását. Hozzátették: az elkövetők körében a készpénz a legkedveltebb, de a betörők szívesen visznek nagy értékű elektronikai eszközöket is (tévék, laptopok, mobiltelefonok stb.). De ugyanígy gyakori szerintük a családi ékszerek eltulajdonítása is.

Az Aegon listáján a készpénz, illetve az elektronikai kütyük mellett szerepelt még a márkás órák, illetve a nívós ruházat is, amire a rosszfiúk szívesen utaznak. A biztosító emellett elárulta, hogy

kisebb értékű betörésnél a hálószobában, a nappaliban a szekrényekben keresik a készpénzt, az ékszereket a tettesek. Nagyobb értékű betörés károknál a fali széfet, a pénzkazettát keresik.

A K&H ügyei azt mutatják, hogy az eltulajdonított tárgyakban az elmúlt évhez képest nem történt változás, még mindig a készpénz, ékszerek, laptopok, tabletek, mobiltelefonok, kerti gépek és kisebb műszaki cikkek a leggyakoribb tételek

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. február 4. 20:06
Már több mint 48 órája szünetel az AM-Mikro és a Hello Digital tévészolgáltatás.
iO Charts  |  2026. február 4. 10:01
Az Kelly Partners Group részvény (ASX:KPG) alapadatai, áttekintés A Kelly Partners Group (ASX:KPG) e...
Holdblog  |  2026. február 4. 09:24
Nemrég a HOLDBLOG-on értekeztünk arról, hogy a holland nyugdíjrendszer reformja mekkora hatással leh...
MNB Intézet  |  2026. február 3. 15:35
Számtalan becslés született arra vonatkozóan, hogy milyen a monetáris politika hatása a gazdaságra....
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 4. szerda
Ráhel, Csenge
6. hét
Február 4.
Rákellenes világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?