2025-ben valamivel több mint 81 ezer kárbejelentés érkezett, ami csökkenésről árulkodik az előző évekhez képest.
Az elmúlt években körülbelül százezerrel – tavaly év végére 710 ezerre – nőtt azok száma itthon, akik kockázati életbiztosítással gondoskodnak családjuk anyagi biztonságáról. Ezek a biztosítások egy váratlan tragédia (egy haláleset vagy egy súlyos betegség, egészségkárosodás) után jelentenek jellemzően több milliós pénzügyi segítséget a család számára – ráadásul általában havi néhány ezer forintért. Jó hír, hogy a fiatalok, a 25-35 évesek körében is egyre népszerűbb ez a termék. A biztosítónál 2021-ben a kockázati életbiztosítást kötő ügyfelek átlagéletkora 42 év volt, és az új biztosítottak kicsit több mint fele (56 százaléka) férfi, míg 44 százaléka nő - derül ki az UNION blogján megjelent legfrissebb cikkből.
A kockázati életbiztosítások egy tragédia (egy súlyos betegség vagy baleset miatt bekövetkező egészségkárosodás vagy halál) esetén pótolják a családi kasszából kieső jövedelmet. Méghozzá úgy, hogy amíg a szerződés él, a biztosított havonta fizeti a biztosítás fix díját, a biztosító pedig szintén egy előre meghatározott összeget – általában több millió forintot – utal, ha nagy baj történik vele.
Az átlagos ügyfél 42 éves férfi
A kockázati életbiztosítások díja függ a biztosított életkorától, foglalkozásától, hobbijaitól (a búvárkodás például növeli a költségeket), a szerződő egészségi állapotától, a különféle rizikófaktoroktól (ilyen a túlzott alkoholfogyasztás, a dohányzás, a túlsúly vagy a magas vérnyomás is), továbbá a biztosítás futamidejétől (azaz, hogy milyen hosszú ideig nyújt védettséget).
- Ha egy 30 éves nemdohányzó nő szeretne 20 évre biztosítást kötni (azaz ennyi időre szeretne védelmet), és baj esetén 10 millió forintot szeretne kapni, akkor ennek a díja havi 2692 forint.
- Ha egy 35 éves nemdohányzó férfi 10 éves időtartamra kötne biztosítást – ugyancsak 10 millió forintos összeggel –, akkor neki 2368 forintot kell fizetnie havonta.
- Ha pedig ők ketten házaspárként kötik meg a biztosítást, akkor kettejük díja összesen havi 4555 forint lesz.
A biztosító ügyfelei 2021-ben átlagosan 6,2 millió forintos biztosítási összegre kötöttek szerződést (ez az a pénz, amit a biztosító fizet, ha szerencsétlenség történik); a 10-15 milliós biztosítási összegű szerződések aránya 14 százalék, a 15-20 millió forint közötti kockázati biztosítások aránya pedig 5 százalék volt tavaly. A biztosítónál 2021-ben a kockázati életbiztosítást kötő ügyfelek átlagéletkora 42 év volt, és az új biztosítottak kicsit több mint fele (56 százaléka) férfi, míg 44 százaléka nő.
Milyen esetekben fizetnek a biztosítók?
A kockázati életbiztosítás a futamidő alatt nyújt védettséget, vagyis addig, ameddig az előre meghatározott szerződés időtartama szól. Fontos tisztában lenni azzal, hogy a kockázati életbiztosítás jellemzően csak akkor fizet, ha tragédia történik a szerződés időtartama alatt – szerencsés esetben tehát a szerződés a lejáratkor kifizetés nélkül megszűnik. Az alapbiztosítások általában baleseti halál vagy rokkantság esetén fizetnek, de a különféle kiegészítőkkel például a koronavírus-fertőzés kapcsán is utalhat a biztosító.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
- Az UNION például a járvány kitörése óta közel félmilliárd forint összegű kárkifizetést teljesített Covid-fertőzés kapcsán,
- a kritikus betegségekre pedig átlagosan 1-2 millió forint közötti összeget fizetett ügyfeleinek.
- A balesetbiztosítási események közül a leggyakoribb káresemény a csonttörés (ez a károk 55 százaléka),
- a baleseti eredetű műtéti térítés a károk 30 százalékát teszi ki, míg
- a kórházi napi térítés az esetek 10 százaléka.
- A kiegészítő egészségbiztosítás pedig leggyakrabban a kórházi műtéteket és a kórházi napidíjat téríti.
Mire érdemes figyelni?
Ha kockázati életbiztosítást kötünk, az alábbiakra célszerű figyelni:
- A legtöbb biztosítást megköthetjük online is, a kockázati életbiztosítás esetében viszont érdemes egy pénzügyi tanácsadó segítségét kérni, már csak azért is, mert az egyes termékek árai között komoly különbségek vannak.
- Célszerű alaposan átolvasni a szerződést, amely tartalmazza a kizárásokat és a mentesüléseket is, így ezeket látva még kérhetünk módosításokat.
- Érdemes lehet a házastársra is megkötni a biztosítást, így kedvezmény járhat.
- Sok kockázati életbiztosítás csak akkor fizet, ha baj történik, de van olyan is, amelyik úgynevezett kármentességi bónuszt kínál, így ha nem történik semmi baj, akár a befizetett díjak 20 százaléka is visszajár.
- Mindig jelöljük meg a haláleseti kedvezményezett – ez lehet akár több személy is (a kifizetett biztosítási összeg nem része az örökségnek, azé lesz, aki a kedvezményezett).
- A kedvezményezett mindig tudjon róla, hogy őt jelöltük meg, hiszen csak akkor tud hozzájutni a biztosítási összeghez, ha ezt a biztosítónál bejelenti.
- Szerződéskötéskor ajánlott őszintének lenni (például a korábbi betegségekkel vagy a dohányzással kapcsolatban), mert egy pontatlan információ miatt elbukhatjuk a pénzt.
- Akkor úszhatjuk meg a lehető legolcsóbban a biztosítást, ha fiatalabb korban (lehetőség szerint még 45 éves kor előtt), és hosszabb időre (15 vagy akár 20 évre is) megkötjük a szerződést. Ahogy ugyanis egyre idősebbek leszünk, és esetleg egészségi állapotunk is romlik, úgy egyre kedvezőtlenebb feltételekkel – azaz drágábban – tudunk új konstrukciót kötni
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







