2025-ben valamivel több mint 81 ezer kárbejelentés érkezett, ami csökkenésről árulkodik az előző évekhez képest.
Ilyen átverésekkel élnek a modern csalók: vigyázni kell a pénzünkre, könnyen pórul járhatunk
A Visa közzétette félévente megjelenő, csalásokról szóló nemzetközi jelentésének 2024 tavaszi kiadását, amely a fogyasztókat és vállalkozásokat világszerte érintő legjellemzőbb fizetési veszélyekre hívja fel a figyelmet.
„A bűnözők soha nem mennek szabadságra. Folyamatosan új módszereket dolgoznak ki, hogy az emberektől kicsalják nehezen megkeresett pénzüket. Jelentésünk felhívja a figyelmet az egyre szervezettebb és kifinomultabb csalási kísérletekre, amelyek a fizetési ökoszisztéma legsebezhetőbb pontját, az embereket veszik célba”– mondta el Sármay Bence, a Visa Magyarországért felelős vezetője.
A bűnözők egyre gyakrabban használnak olyan modern technológiákat, mint az AI, hangklónozás és az AI-chatbotok, hogy hamis ürügyekkel vegyék rá a fogyasztókat arra, hogy pénzüket átutalják számukra.
A Visánál a nap 24 órájában dolgozunk a csalások megakadályozásán, az elmúlt öt évben 10 milliárd dollárt fektettünk be abba, hogy mindig egy lépéssel a bűnözők előtt járjunk. Csak 2023-ban a Visa több mint 40 milliárd dollár értékű csalást akadályozott meg, 2022-ben ez az érték még 22 milliárd dollár volt. Ezért is tekinthető a Visa-kártyás fizetés az egyik legbiztonságosabb fizetési módnak
– hangsúlyozta Sármay Bence.
Az egyéni felhasználók a kritikus célpontok
A fogyasztókat egyre gyakrabban veszik célba a csalók, akik kifejezetten a felfokozott érzelmi állapotban lévőket célozzák meg, hogy korábban ismeretlen csalási módszerek bevetésével tévesszék meg őket. Míg 2023 június és december között csökkent az egyéneket érintő csalások bejelentéseinek száma, addig az elvesztett pénzösszegek száma viszont nőtt, ami egyértelműen jelzi, hogy a csalók hatékonyabb – és nagyobb összegű – csalásokkal veszik célba az áldozataikat. Egy másik közelmúltbeli Visa felmérés szerint a megkérdezett válaszadók több mint egyharmada dönt úgy, hogy nem jelenti be az ellene elkövetett csalásokat, ami szintén arra utal, hogy a veszteségek nagyobbak a rendelkezésre álló adatoknál.
A Visa friss jelentése szerint a leggyakoribb csalások a következők:
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
- Úgynevezett „disznóvágás-átverés”: A csalók a közösségimédia-felületeken és társkereső oldalakon az olyan ünnepekkor, mint a Valentin-nap és a szilveszter, online férkőznek az emberek bizalmába, és meggyőzik a tapasztalatlan és óvatlan áldozataikat, hogy magas hozamot ígérő befektetésbe, például hamis kriptovaluta kereskedelmi platformokba fektessenek be. Az ilyen meggyőző, mesterséges intelligenciát alkalmazó csaláskampányok több milliárd dolláros veszteséget okoztak a fogyasztóknak. A Visa kutatása szerint a megkérdezett felnőttek 10 százaléka volt már „disznóvágás-átverés” célpontja.
- Örökléshez kapcsolódó csalások: Az áldozatok értesítést kapnak egy rég nem látott rokon örökségével kapcsolatban egy olyan ügyvédi irodától vagy más szakmai szervezettől, amely látszólag teljesen szabályosan működik. Az intő jelek közé tartozik a titoktartás kérése, a sürgetés, a személyes adatokra vonatkozó kérések és a felszólítás kezdeti befizetésre a jövőbeni nyereség biztosításához. A Visa által megkérdezett amerikai felnőttek 15 százaléka volt már öröklési csalás célpontja.
- Humanitárius segélyezéssel kapcsolatos csalások: Az aktuális tragikus eseményeket kihasználva a csalók a közösségimédia-felületeken adományozási felhívásokkal használják ki az adományozók gyanútlanságát.
- Háromszögelési csalás: A csalók olyan megtévesztő, hamis online boltnak tűnő felületeket hoznak létre, amelyek alacsony áron kínálnak keresett termékeket, de céljuk a fizetési információk gyűjtése. A törvényesen működő kereskedők teljesítik az online megrendelést, de a fizetési információk már illetéktelen kezekbe kerültek és további visszaélésre adnak lehetőséget. A háromszögelési csalások egyetlen hónap alatt akár 1 milliárd dollárral is megkárosíthatják a kereskedőket.
Egyre szervezettebb csalási műveletek
A kártyabirtokosok mellett a csalók folyamatosan vizsgálják a különböző vállalatokat és informatikai infrastruktúrát is komplex gyenge pontok után kutatva, hogy a legújabb technológiák alkalmazásával használják ki a sérülékenységeket.
Az ökoszisztémát befolyásoló jellemző szervezeti csalási trendek:
- A csalók az ellátási láncokat és a harmadik feles szolgáltatásokat egyre gyakrabban célozzák meg olyan kampányszerű támadásokkal, amelyek célja, hogy egyetlen biztonsági rést kihasználva a lehető legnagyobb hasznot érjék el.
- Egyre gyakrabban alkalmazzák a csalók a mesterséges intelligenciát (AI), amely lehetővé teszi számukra, hogy a bankok csalásellenőrzési sebezhetőségét használják ki.
- Az áruvisszavéttel kapcsolatos visszaélések (Purchase Return Authorization (PRA)) száma 83 százalékkal nőtt az előző öt hónapos időszakhoz képest, és minden egyes sikeres támadás körülbelül 115 000 USD potenciális csalási veszteséget okozhat a bankoknak.
- A zsarolóvírusos (ransomware) esetek száma 300 százalékkal nőtt 2023 júniusa és decembere között 2022 azonos időszakához képest. A Visa előrejelzése szerint a támadók továbbra is a kritikus infrastruktúrákat, köztük a pénzügyi szervezeteket veszik célba.
A felhasználók és technológiák szoros integrációja révén a Visa komplex folyamatokat fejlesztett ki a fizetési ökoszisztéma-támadások mérséklésére és megelőzésére. A Visa együttműködik a fizetési ökoszisztéma valamennyi résztvevőjével, hogy biztosítsa a veszélyeztetett adatok azonosítását és az érintett felek tájékoztatását.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







