2025-ben valamivel több mint 81 ezer kárbejelentés érkezett, ami csökkenésről árulkodik az előző évekhez képest.
Javában zajlik az idei viharszezon, az előrejelzések szerint szerdán ismét sok helyen lehet felhőszakadásra, jégesőre, viharos szélre számítani. Várhatóan számottevően tovább nő majd a biztosítókhoz bejelentett károk mennyisége, amely a MABISZ közlése szerint már az előző hónapban is negyedével haladta meg a tavaly májusi számokat.
A MABISZ közelmúltban közzétett adatai szerint csak májusban 16 ezer viharkár-bejelentés érkezett a biztosítókhoz, ami negyedével haladta meg a tavalyi hasonló időszak mennyiségét. Ezek alapján a biztosítók már június elejéig is több mint 1,7 milliárd forintot fordítottak kárkifizetésre. A hétközepi előrejelzések sem ígérnek sok jót, ismét tömeges káreseményekre számíthatunk.
„A jelenleg hatályos lakásbiztosítások szinte mindegyike tartalmaz fedezetet az időjárási károkra, melyek a statisztikák szerint elsősorban tetőrongálódás- és beázás, elöntés, ablakkárok, illetve elektronikus eszközök sérülése nyomán lépnek fel – magyarázza dr. Kozma Gábor, biztosítási szakértő. –
Az elektronikus eszközök sérülése kapcsán feltűnően sok a villámcsapások közvetett, indukciós hatásai következtében fellépő károsodás: ilyenkor a villám nem az épületbe csap, hanem az elektromos hálózatban keletkező túlfeszültség okozza a meghibásodást. A másodlagos villámkárok esetében esetében jelentősen eltérőek lehetnek a biztosítók kártérítési feltételei, ezért mindenképpen érdemes megismerni a meglévő lakásbiztosítás erre vonatkozó feltételeit, szükség esetén pedig módosíttatni azokat.
A kármegelőzés és kárenyhítés fontosabb lépései
A kártérítés során szintén gondot okozhat a tulajdonosnak, ha nem tesz meg minden ésszerű intézkedést a káresemény hatásainak kivédése érdekében – erre jó példa elázás esetén a tetőablakok nyitva felejtése. A biztosítási feltételek között kiemelt helyen szerepel, hogy a biztosítottnak kötelessége a kármegelőzés és -enyhítés, amelynek elmaradása akár ki is zárhatja a kártérítést. A kármegelőzés fontosabb lépései vihar esetén a következők lehetnek:
- Vihar előtt a szabadban lévő tárgyak rögzítése vagy biztos fedél alá vitele.
- Szélvihar kitörése előtt az ablakok ajtók bezárása, redőnyök lehúzása.
- Villámcsapás veszélye esetén az elektronikus berendezések áramtalanítása, az indukciós hatás kivédése érdekében villámvédelmi elosztók beszerzése és használata.
- A lefolyók és az ereszcsatornák eltömődésének rendszeres ellenőrzése.
- Elöntés veszélye esetén célszerű a mélyen fekvő helyiségekben tárolt ingóságokat magasabb helyre helyezni.
- A gépjárműveket is lehetőség szerint érdemes fedett helyre, garázsba állítani, vagy a szabadban ponyvával lefedni.
Immár évtizedes nemzetközi biztosítói tapasztalat, hogy az előzetes figyelmeztető üzenetek (akár sms-ben, akár valamilyen applikáció segítségével érkeznek az érintettekhez) jelentős mértékben csökkenthetik a bekövetkező károk számát és értékét. Ezért ma már a biztosítók többsége közvetlenül is küld ilyen értesítéséket ügyfeleinek, érdemes ezekre fokozottan odafigyelni – tette hozzá dr. Kozma Gábor.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A kár azonban az esetek többségében a megelőző intézkedések ellenére is bekövetkezhet, ebben az esetben a kárenyhítés érdekében az alábbiak szerint célszerű eljárni:
- Elsőként arról kell meggyőződni, hogy van-e közvetlen életveszélyt jelentő károsodás az épületen. Ha igen, minél előbb értesíteni kell a katasztrófavédelmet a további károk bekövetkezése és az azzal járó esetleges személyi sérülések megelőzése érdekében.
- Lehető leggyorsabban értesíteni kell a biztosító társaság kárszakértőjét.
- A kárszakértő megérkezéséig is javasolt megtenni a szükséges kárenyhítési intézkedéseket – erre példa a tetőt ért kisebb károsodások esetén ideiglenes fóliázás készítése a sérült szakaszon.
- Nagy segítség a biztosítónak, ha a keletkezett károsodásokról fényképek készülnek, és javasolt a káresetből visszamaradó törmelékek megőrzése is, mely a pontos kárfelmérést segíti, így mind a kárfelmérés, mind pedig a kifizetés menete gyorsítható.
– zárta felsorolását a szakértő.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







