1 °C Budapest
Handsome man in jean is holding a helmet and vintage motorcycle blur background

Nagy veszélyben lehetnek, akik így közlekednek: csúnyán ráfázhatnak, ha ezt nem végzik el

2025. május 22. 14:02

A személyi sérüléssel járó közúti balesetek alacsony százalékát okozzák ugyan motorosok, vétlen résztvevőként ugyanakkor a közlekedők veszélyeztetett kategóriájába tartoznak: gyakran szenvednek súlyos vagy halálos kimenetelű sérülést. A motoros szezonon belül is kiemelt figyelmet érdemel a nyári időszak. Az Allianz Hungária adatai szerint júniusban, júliusban és augusztusban lényegesen az átlag felett alakul a motorkerékpárokhoz kapcsolódó káresetek száma.

A Magyar Közút adatai szerint évente átlagosan 1200–1300 motoros baleset történik Magyarországon.1 Az Allianz Hungáriához befutó kárbejelentésekből egyfajta baleseti szezonalitás is kirajzolódik, az elmúlt 10 év adatai alapján a nyár kiemelten veszélyes időszaknak számít, hiszen a június elejétől augusztus végéig terjedő időszakban történik a balesetek mintegy 40 százaléka, átlagosan kétszer annyi kárbejelentés érkezik ezekben a hónapokban, mint az év többi hónapjában. Noha erre hivatalos felmérések nincsenek, a tapasztalatok szerint az okok között a szabadságolások miatt intenzívebbé váló forgalom mellett a szűk vidéki utakon gyakrabban megjelenő, a forgalom tempójától elmaradó sebességgel közlekedő, sokszor „a semmiből” előbukkanó mezőgazdasági gépek is feltűnhetnek.

Kétkeréken kiugró a közlekedési kockázat

Az Allianz Technológiai Központ (AZT) egyik kutatása szerint a közúti balesetek nagy százalékának vétlen áldozatai a motorkerékpárral, segédmotoros kerékpárral vagy biciklivel közlekedők, illetve a gyalogosok. Ők különösen a lakott területeken számítanak veszélyeztetett úthasználóknak, hiszen a településhatárokon belüli baleseteknél közülük kerül ki a halálos áldozatok több mint kétharmada.

Az Európai Unió 2021-es adatai szerint a városi területeken az áldozatok legnagyobb része gyalogosan közlekedett (37%). Őket követték a motorkerékpárosok 18 százalékkal, majd a kerékpárosok 14 százalékkal.2 Ennek egyfelől az az oka, hogy a gyalog, motorral vagy kerékpárral közlekedőkre nem jellemzők a személy- és tehergépkocsikra, buszokra egyre inkább jellemző passzív biztonsági megoldások (amilyen a biztonsági öv, fejtámasz, ülésmagasító, gyermekeknek gyerekülés stb.), ráadásul a gyalogosok és kétkeréken közlekedők a karosszéria fizikai védelmére sem számíthatnak.

Az EU-ban a motorkerékpárt egyenesen a legveszélyesebb közúti közlekedési módnak könyvelik el, amelynél a halálozási kockázat akár hússzor magasabb lehet a személygépkocsiban utazásnál.3 Ezzel szemben Magyarországon, bár a közúti halálozási ráta kissé meghaladja az uniós átlagot, motorfronton jobb a helyzet, hiszen idehaza alacsonyabb a motoros halálesetek aránya az összes közúti halálesetben, mint az EU-ban, ahol 16 százalék. Emellett nálunk a motoros balesetek számának körülbelül 5 százaléka halálos kimenetelű.

Még a gyalogosok is több balesetben vétkesek, mint a motorosok

A felmérésekből azonban jól látszik, hogy a balesetek okozásában azonban egyáltalán nem tartoznak az élbolyba a motorkerékpárral közlekedők. Olyannyira nem, hogy a biciklisek jócskán megelőzik őket: a KSH 2024-es előzetes adatai szerint tavaly több mint kétszer annyi olyan személysérüléses balesetet regisztráltak Magyaroroszágon, amelyet kerékpáros okozott, mint olyat, amelyet motoros.4 Ha megnézzük az alábbi ábrát, látható, hogy nem egyszeri jelenségről van szó, hanem egy tartós trendről.

Az adatokból – a pandémia alatti lezárások okozta látványos törés mellett – az is kiolvasható, hogy az elmúlt 10 év átlagát nézve még a gyalogosok is veszélyesebb közlekedőknek számítanak az utakon, mint a motorosok, legalábbis az okozott személysérüléses balesetek számát tekintve. Szintén fontos adalék a statisztika értelmezéséhez, hogy a kétezres évek elejétől mostanáig két és félszeresére nőtt a magyarországi forgalomba helyezett motorok száma.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A motorosok által előidézett balesetek száma azonban egyáltalán nem követte le a motorok számának robbanásszerű emelkedését: a KSH tavalyi adatai szerint az összes közúti baleset mindössze 4,1 százaléka köthető ehhez a kategóriához.

Fontos a megfelelő védelem – minden szinten

A motorosok számára a legnagyobb baleseti kockázatot az jelenti, hogy a motorkerékpárok teljesítmény/tömeg aránya általában sokkal magasabb az autókénál, jellemzően nagyobb sebességre és gyorsulásra, lassulásra is képesek, miközben méretük és alakjuk miatt kevésbé észrevehetők, mint a négykerekűek. Ráadásul gyakran közlekednek a forgalom tempójánál gyorsabban, ami szintén megnehezíti az észlelésüket – nem véletlen, hogy a motorkerékpáros balesetek leggyakoribb oka a sebesség nem megfelelő megválasztása, az irányváltoztatás, a haladás és kanyarodás szabályainak be nem tartása, és az előzés szabálytalan végrehajtása mellett.

Emellett számszerűsíthető, hogy az európai utakon meghalt motorkerékpárosok mintegy 80 százaléka5 szenvedett fejsérülést, és ezeknek az eseteknek a felében ez okozta a halálukat is. Ezért is fontos a megfelelő fejvédelem, hiszen sokat javíthat a túlélési esélyeken, ha a motoros nyitott sisak helyett egy zárt, a fej és az arc lényegesen hatásosabb védelmét nyújtó bukósisakot visel.

„Közös felelősségünk, hogy minél kevesebb baleset történjen az utakon. Ehhez minden közlekedési mód esetén elengedhetetlen, hogy megfelelő műszaki állapotú, jól felszerelt járművel, biztonságos vezetéstechnikával és fokozott figyelemmel közlekedjünk, a motorosok esetében pedig a védőfelszerelésnek is kiemelt szerepe van” – hívja fel a figyelmet Borbély Krisztián, az Allianz Hungária Zrt. kárrendezési igazgatóságának vezetője. Hozzátette: „A felkészülés természetesen azzal lehet teljes, ha motorkerékpárunk esetében is gondoskodunk a megfelelő biztosításról."

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. február 4. 20:06
Már több mint 48 órája szünetel az AM-Mikro és a Hello Digital tévészolgáltatás.
iO Charts  |  2026. február 4. 10:01
Az Kelly Partners Group részvény (ASX:KPG) alapadatai, áttekintés A Kelly Partners Group (ASX:KPG) e...
Holdblog  |  2026. február 4. 09:24
Nemrég a HOLDBLOG-on értekeztünk arról, hogy a holland nyugdíjrendszer reformja mekkora hatással leh...
MNB Intézet  |  2026. február 3. 15:35
Számtalan becslés született arra vonatkozóan, hogy milyen a monetáris politika hatása a gazdaságra....
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 5. csütörtök
Ágota, Ingrid
6. hét
Február 5.
Nutella Nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. február 4. 23:51