Itt a bejelentés: januártól jócskán megemelik az ápolási díjat
Emelkedik a gyermekek után járó ápolási díj összege 2019-től - jelentette be a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten.
Emelkedik a gyermekek után járó ápolási díj összege 2019-től - jelentette be a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten.
Az EMMI már dolgozik az ápolási díj emeléséről és szabályozásáról szóló intézkedéseken.
Számos szervezettel egyeztetett a minisztérium.
Ha az országgyűlés elfogadja az erről szóló törvénymódosítási javaslatot.
Nem iszonyú kevés ez?
Ápolási díjat azok kapnak, akik tartósan beteg hozzátartozójukat gondozzák.
Összesen csaknem 62 ezren kapnak ápolási díjat. A januárban bevezetett, 53 100 forintos kiemelt ápolási díjat pedig már közel 2500 embernek folyósítják.
A rendszeresen internetező felnőttek a technikai vívmányok közül a világhálóhoz kötődnek leginkább, a rangsorban ezután a mobiltelefon következik, a harmadik pedig a televízió - derül ki az eNET-Telekom "Jelentés az internetgazdaságról" friss kutatásából.
Elkészült az emberi erőforrások minisztere által jegyzett rendelet, amely meghatározza a kiemelt ápolási díjra jogosultak körét - írja a Magyar Nemzet.
Ápolási díj helyett minimálbért és ahhoz kapcsolódóan munkaviszonyt kérnek a fogyatékos személyeket gondozó családtagok. Az érintettek kedden a Parlamenthez közeli Vértanúk terén demonstrációt tartottak és petíciót küldtek az emberierőforrás-miniszternek.
Januártól nettó ötezer forinttal nő az emelt összegű ápolási díj, de jön egy új kategória is.