Gyorsított vizsgálatot indított a GVH: ezért úszták meg a büntetést az építőipari cégek
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) augusztusban lezárta a szigetelőanyagok piacát vizsgáló gyorsított ágazati vizsgálatát, és a termékárak csökkenését javasolta.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) augusztusban lezárta a szigetelőanyagok piacát vizsgáló gyorsított ágazati vizsgálatát, és a termékárak csökkenését javasolta.
Két férfi a gyanú szerint napi 10-12 órában alacsony bérért dolgoztatott 18 év alatti fiatalokat.
Tavaly júliusban például majdnem kétszer annyi csempét lehetett volna venni a maximum 1,5 milliós, anyagra költhető összegből, mint most.
Júniusban az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 8,1 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.
„Jóléti vízfelület” kialakítására kapott engedélyt a Magyar Nemzeti Bank cége a volt balatonakarattyai MÁV-üdülő területén, ahol jegybanki konferenciaközpont létesül.
A cégalapítási arány is a COVID előtti szint felett van, de kérdéses, meddig tart ki a lendület.
Az idei első fél évben a megelőző időszakhoz képest lassult a fővárosi újlakás-kereslet.
Kezd lassulni az új lakások építésének üteme, bár a kiadott építési engedélyek száma továbbra is magas.
Nem fonódik tovább a villamos, hídfelújítást is eltolnak, mert spórolni kell a költségvetéssel.
Második világháborús légibombát találtak a csepeli szabadkikötőnél, a Szikratávíró utcában, a környéket lezárták
A Hermina Center Kft. szerint a szerződésben meghatározott vis maior fogalmának megfelel, hogy az építőiparban 2016 után látványos áremelkedés volt.
Májusban az építőipar termelése 9,9 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit.
Drágulni fognak az építőipari szolgáltatások, a szakemberek a lakosságra fogják hárítani a magasabb adóterheket.
Már egy jó ideje lehet tudni, hogy az építőipar a feje tetejére állt. Dr. Rázsóné Szórády Csillával beszélgettünk a szektor nehézségeiről és a jövőjéről.
Bár a hétfői omlás oka még nem ismert, bármi történt, talán hozzájárul ahhoz, hogy ne csak a szerencsén múljon a pesten közlekedők élete.
A KSH adatai szerint idén áprilisban többen kezdtek bele építkezésbe, mint egy évvel ezelőtt: az adatok szerint 3,2%-kal haladta meg az egy évvel korábbit.
Teljes a kiszámíthatatlanság az építőiparban: mára már nem csak a szakember hiánnyal, de az energiaárak növekedésével és az egyre nagyobb alapanyaghiánnyal is meg kell küzdeni.
Az egekbe szöktek az ingatlanárak, de nem csak a lakások, de a telkek is megdrágultak. Ha építenénk sem egyszerűbb a helyzet, hiszen az építőanyagok is jelentősen megdrágultak.
Magyarországon jelenleg is rengetegen laknak lakóingatlannak nem minősített kisebb épületben, amelyet maguk építettek vagy újítottak fel.
Csak a munkadíjon tudnak spórolni: családanyák is beszállnak az építkezésbe, parkettát csiszolnak, glettelnek.