Engedhet az állam? Folytatódnak a tárgyalások az ÉKM és a fuvarozók között
A NiT Hungary folytatja az Építési és Közlekedési Minisztériummal a decemberben megkezdett stratégiai tárgyalássorozatot.
A NiT Hungary folytatja az Építési és Közlekedési Minisztériummal a decemberben megkezdett stratégiai tárgyalássorozatot.
A minisztérium ígéretet tett arra, hogy a március 1-ig rendelkezésre álló időben felülvizsgálják a drasztikus útdíjemelésről szóló döntést.
Informatikai rendszerátállás miatt néhány órán át nem lehet majd útdíjegyenleget feltölteni, jegyet vásárolni, és nem mindenhol lehet majd e-matricát venni.
A szervezők szerint ha valóban egyezség született volna, nem vonult volna fel ennyi kamion.
A beszámoló szerint a helyiek egyáltalán nem bánják a hangzavart, a lakosok többsége támogatólag lép fel kamionos tüntetés szereplőivel szemben.
Mintegy kétezer teherautó és kamion vonulhat az M3-as autópálya felől az Árpád hídon át Budára.
A fuvarozók tiltakozásának fő oka, hogy míg a gyorsforgalmi utakon csak 4,3 százalékkal, az infláció mértékével emelkednek az útdíjak
Orosz Tibor érdekvédő az útdíj-megállapodás kapcsán arról beszélt: a fuvarozók nem adtak felhatalmazást, és nem fogadták el a kormány ajánlatát.
Megállapodott az Építési és Közlekedési Minisztérium és a fuvarozói érdekképviseletek a fuvardíjak jelentős emeléséről, amely két lépcsőben valósul meg 2025 elején.
Sokan élnek az M1 regionális matrica kedvezményes lehetőségével, közel 23 ezer darab 2026-os e-matrica fogyott az első héten.
A fuvarozók szerint a bevezetett új úthasználati díjak súlyos válságot okozhatnak a hazai fuvarozási szektorban.
Az elővásárlás keretében decemberben megvett e-matricák érvényessége 2026. január 1-én kezdődik.
A kormány a teherautókat az autópályákra terelné, de a hazai fuvarozók szerint ez kerülőutakat, pluszköltséget és inflációt hoz.
Átfogó intézkedéscsomagot fogadott el a kormány, amelynek célja a teherforgalom visszaterelése a gyorsforgalmi úthálózatra.
A változások részeként 2026-tól bevezetik az M1 regionális jogosultságot is, amely Pest, Fejér, Komárom-Esztergom és Győr-Moson-Sopron vármegyékre vonatkozik.
December 1-től már csak a NÚSZ-nál lehet idei éves országos autópálya-matricát venni, viszonteladóknál nem
Lázár János építési és közlekedési miniszter átfogó törvénymódosító csomagot terjesztett az Országgyűlés elé.
Vasárnap hajnalban senkinek sem érdemes az utolsó pillanatra hagyni az autópálya-matrica vásárlását.
Minden eddiginél több e-matricát vásárolt az utazóközönség idén nyáron: 4 millió 786 ezer úthasználati jogosultságot vettek a közlekedők június, július és augusztus hónapban.
2024-ben összesen 2 millió 93 ezer jogosulatlan úthasználatot regisztráltak a hazai autópályákon, ami miatt bírságot is kiszabtak.