A vidéki benzinkutak egyre több helyen vezetnek be mennyiségi korlátozásokat, miután késik az üzemanyag‑utánpótlás
Budapest szívébe tart a kamionosok sora: videón mutatjuk, ahogy dudálva araszolnak a belváros felé
Megbénult a főváros közlekedése: több száz kamion vonult utcára Budapesten, a kamionos tüntetésen, miután a teherautókra tervezett, ötven százalékot is meghaladó útdíjemelés ellen tiltakoztak a fuvarozók. A demonstrálók szerint Európa legmagasabb díjait kényszerítenék rájuk, a város több pontján pedig órákig tartó torlódások alakultak ki – sok autós dudálással fejezte ki szolidaritását a tiltakozókkal.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, a mai nap folyamán komoly fennakadások bénították meg a fővárost. A kialakult torlódás oka, míg a gyorsforgalmi utakon csak 4,3 százalékkal, az infláció mértékével emelkednek az útdíjak, addig a főutakon közlekedő teherautók esetében több mint ötven százalékos díjemelést terveznek. A főszervező Orosz Tibor állítása szerint ezzel Európa legmagasabb útdíját kellene fizetniük.
Erre halad a kamionos tüntetés december 22-én
A kamionosok vezetője korábban elmondta: az M3 bevezető – Róbert Károly körút – Árpád híd – Szentendrei út – Batthyány utca – M0-s autóút – Megyeri híd – M3-as autóút – M3 bevezető – Kós Károly sétány – Állatkerti körút – Hősök tere útvonalon tervezik a forgalom korlátozásával kifejezni a nemtetszésüket.
Kollégánknak Békásmegyeren, a Megyeri híd közelében sikerült elkapnia a kamionosok áradatát, a Pénzcentrum Facebook-oldalán pedig élőben be is jelentkezett:
Elmondása szerint "több száz kamion araszol az úton", a videóban pedig hallható, hogy rengeteg autós is kifejezi a szolidaritását dudálással. A beszámoló szerint egyébként a helyiek egyáltalán nem bánják a hangzavart, a lakosok többsége ugyancsak támogatólag lép fel a demonstrálókkal szemben.
Fájdalmas búcsú: végleg elkaszálja legendás csúcsmodelljét az Audi, elképesztő, mi veszi át a helyét
Az Audi utód nélkül kivezeti a piacról eddigi csúcsmodelljét, az A8-at, amelynek szerepét a hamarosan érkező Q9 veszi át.
Így csapják be azokat, akik használt autót vásárolnak: rengeteg magyar futhat bele a drága átverésbe
A használtautó-vásárlás sokak számára komoly pénzügyi döntést jelent, ugyanakkor jelentős kockázatot is hordoz.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







