Merre tovább katások? Kezdődik az összeírás: kevesen maradnak, a többség megy
Lényegesen leszűkül azoknak a köre, akiknek lehetséges lesz ezt az adófajtát választani.
Lényegesen leszűkül azoknak a köre, akiknek lehetséges lesz ezt az adófajtát választani.
Könnyen lehet, hogy jönnek még módosítások a kormány részéről, de jelenleg az látszik, hogy a katások legalább háromnegyedének nőni fog az adója és az egyéb költségei szeptembertől.
Nem biztos, hogy minden katásnak megéri áttérni az átalányadózásra. A szakértő szerint több milliós jövedelemtől eshetnek el az áttérni kényszerülők.
A módosításról 120 igen szavazattal, 57 nem ellenében és 1 tartózkodás mellett szavazott kedden a Ház, kivételes eljárásban.
4,1 százalékos gazdasági növekedés, 3,5 százalékos hiánycél, a jövő év végéig 73,8 százalékig csökkenő államadóssági ráta és 5,2 százalékos infláció szerepel a költségvetésben.
Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter az InfoRádiónak adott interjújában mondta el, hogy megemelik a tranzakciós illeték felső határát.
Április 5-én ismét tárgyalást folytatott a 27 uniós tagállam pénzügyminisztere az OECD globális minimumadó szabályainak uniós bevezetéséről.
Az előzetes felmérések szerint a legtöbben tudatosan költik el az államtól visszakapott pénzüket, keveset hallani arról, hogy egy ekkora összeget már könnyedén meg is forgathatunk. Most annak jártunk utána, mire költi a legtöbb magyar az szja-visszatérítést.
Vannak, akik nagyon várták, mégsem kapták meg az szja-visszatérítést, ők mit tehetnek? Lehet, hogy nem vagyunk jogosultak, honnan tudhatjuk ezt meg? Mit csináljunk, ha járna, de elakadt? Összegyűjtöttünk minden fontos tudnivalót.
Az elkészült tervezeteket a NAV tértivevényesen, április 30-ig küldi el postán az igénylőknek.
A 2022. évi minimálbér megállapodás alapján idén éves szinten 120 ezer forint lesz az adóalapkedvezmény összege, amelyet bizonyos betegségekkel élők igényelhetnek.
Minden évben sokan elfelejtik, hogy a nagyobb értékű ajándékok után bizonyos esetekben illetéket kell fizetni.
Míg a tavalyi jelentésben 2019-re még 6,6%-os áfarést becsültek Magyarország esetén, a végső érték végül 9,6% lett.
A NAV folyamatosan frissíti az szja-visszatérítéssel kapcsolatos tájékoztató oldalát, ezúttal három pontosítást is közzétett.
Néhány hét leforgása alatt másodszor került elő a nulla százalékos személyi jövedelemadó ügye.
Hazánkban terhelik a legnagyobb adók és járulékok a legkisebb fizetéseket a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet által vizsgált államok közül.
magyar parlament 2021. június 9-én el is fogadta a 2022-es adócsomagot, amely - többek között - jelentős egyszerűsítést és adócsökkentést tartalmaz a kriptovaluták tekintetében.
Az adócsökkentésekkel a legkisebb vállalkozásokat is segíteni akarják, ezért kedvezőbbé válik az egyéni vállalkozók átalányadózása.
KATA adózás 2021: mik a KATA változások 2020 óta, mi a KATA adózás lényege? Mi az a KATA adózás, mik a KATA adózás hátrányai és a KATA adózás előnyei, miért jó a KATA adózás?
KATA adózás 2021: mik a KATA változások 2020 óta, mi a KATA adózás lényege? Mi az a KATA adózás, mik a KATA adózás hátrányai és a KATA adózás előnyei, miért jó a KATA adózás?