Már látni a durva fordulatot az időjárásban: brutál lehűléssel és esővel robban be az ősz
Már ma lehet számítani növekvő felhőkre az ország egyes részein, kedden és szerdán pedig egyre több helyen kell a lehűlés mellett csapadékra is számítani.
Már ma lehet számítani növekvő felhőkre az ország egyes részein, kedden és szerdán pedig egyre több helyen kell a lehűlés mellett csapadékra is számítani.
A hét végén csökken a csapadék esélye, de a hőmérséklet csúcsértéke már csak 20 Celsius-fok körül alakul.
A hajnalok frissítőek lesznek és éjszaka pára- és ködfoltok képződhetnek, de ezek feloszlása után jellemzően napos, száraz, nyárias idő várható a hétvégén.
Meleg, napos időjárásra készülhetünk a következő napokban, a hétvégén többfelé 30 fok közelébe emelkedik a hőmérséklet.
Front érkezik északnyugat felől, záporokkal és zivatarokkal. Miközben nyugaton 17 fok lesz, keleten közel 30 fokot mérhetünk.
Északnyugat-Európában erős széllökésekkel járó ciklon örvénylik.
A front átvonulása során az ország számos pontján esőt, záporokat és felhőszakadással kísért zivatarokat okozott.
A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 24 és 30 fok között várható, de az északkeleti tájakon ennél kissé hűvösebb is lehet.
A jövő hét elején még tartja magát a nyári meleg.
Az északnyugati szelet nagy területen élénk, helyenként erős, a reggeli órákban még viharos lökések kísérhetik.
Sok napsütés lesz kevés felhő várható, de az északi és nyugati tájakon zápor, zivatar is kialakulhat.
Az Erin hurrikán után is folytatódik a nyárias idő Magyarországon, ami még akár 1,5 hétig is kitarthat.
A nap folyamán erőteljes felhőképződés lesz a jellemző, bár időszakosan és területenként előbukkanhat a nap is.
Egyre több helyen lehet záporra, zivatarra számítani, az egész országra kiadták a figyelmeztetést.
Szaharai por, hőség és záporok kísérik a pénteket – több vármegyére figyelmeztetést adott ki a HungaroMet.
Aki járt az elmúlt hetekben a Balatonnál, annak nem okoz nagy újdonságot a hír, miszerint gyakorlatilag eltűnt közel 300 millió köbméter víz a tóból.
A szaharai por megszűrheti a gomolyfelhőket, csapadék pedig ma egyáltalán nem valószínű a rekkenő hőségben.
A kánikula pénteken tetőzhet, amikor a csütörtöki 35 fok után akár 38 fokig is emelkedhet a hőmérséklet.
A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 19 és 25 fok között alakul, ennél pár fokkal hűvösebb az északi tájakon.
Napos, meleg idővel indul a jövő hét, szerdán, az augusztus 20-ai nemzeti ünnepen 29-35 Celsius-fok várható.