Ezek a legbefogadóbb magyar települések: itt a toplista!
Idén három település vehette át a Fogyatékos Emberek Szervezeteinek Tanácsa (FESZT) által alapított \"Befogadó Magyar Település\" díjat.
Idén három település vehette át a Fogyatékos Emberek Szervezeteinek Tanácsa (FESZT) által alapított \"Befogadó Magyar Település\" díjat.
Azt, hogy Magyarország legnagyobb, leghíresebb zenészei mennyiért vállalnak fellépéséket homály övezi. Időről-időre napvilágot látnak azonban olyan információk, amelyektől leesik az ember álla. A Magna Cum Laude például 2018-as információk szerint egy 90 perces fellépésért 2 850 000 forintot kért, pedig a frontember saját bevallása szerint korábban volt, hogy azért mentek el valahova koncertezni, hogy a tagok egyáltalán ki tudják fizetni a villanyszámláikat.
Minden európai országban kevesebbet költenek rá.
Európa legjelentősebb nem angol nagyrendezvényének választották a britek.
A Pegazus Díjjal a legdinamikusabban fejlődő kis és középvállalatokat értékelik.
Összefoglaló az „Év Balatoni Háza” építészeti díjpályázatról
Exkluzív fotók a dörgicsei díjnyertes épületről.
A Magyar Public Relations Szövetség (MPRSz) a tavalyi évben harmadik alkalommal írta ki Employer Branding Awardot, azaz a Példaértékű Munkáltatói Márkaépítés Díját. Mutatjuk, ez alapján hol a legjobb most dolgozni.
A kemény munka idén is meghozta gyümölcsét.
Rangos szakmai elismerést kapott a magyar termék.
Van, akiknek picit még várniuk kell.
Sokan azonban még nem állnak készen erre.
Elévült, és sokak szerint valótlan szemétdíjtartozást próbál behajtani egy cég.
Nagy küzdelem volt az Év Fürdője díjért.
Évközben is számos díjkedvezményt kínálnak a biztosítók.
Ha beválik a módszer, más boltok is követhetik ezt a példát.
Minden pénz jól jön a 73 éves színésznőnek.
Mutatjuk, mit tehetsz ez ellen.
Egyelőre maradnak a fizetős kapuk.
Több kategóriában adtak át díjakat.