-2 °C Budapest

Címke: elemzés (366 cikk)

Biró Attila | 2021. január 14. 14:02

Húsbavágó nemi egyenlőtlenség a magyar egyetemeken: emiatt maradnak le tízezrek

Magyarországon megdöbbentő sok azoknak a nőknek az aránya, akik nem jutnak, jutottak el a középfokú oktatásba, így sem érettségük, sem pedig szakmájuk nincs. A helyzet azonban megváltozik, ha bejutottakról, illetve már a felsőoktatásban résztvevőkről beszélünk, itt ugyanis, ha nem is sokkal, de arányait tekintve már több a nő, mint a férfi. Azonban ha közelebbről megnézzük a tradicionálisan inkább női, illetve férfi képzési területeket, akkor azt találjuk, hogy a nők felülreprezentáltak olyan szakmákban, ahol a várható átlagos bruttó jövedelem százezrekkel marad el a klasszikusan férfiak által dominált szakmáktól. Még rosszabb a helyzet akkor, ha azt is megnézzük, mely képzések ma igazán keresettek a munkaerőpiacon, ezek között ugyanis gyakorlatilag nincsen olyan, amit többségében nők végeznének.

Pénzcentrum | 2020. december 16. 12:03

Rossz lesz a negyedik gazdasági negyedév: ezt még jócskán nyögni fogjuk

Miközben a KSH adatai szerint a gazdasági folyamatok 2020 harmadik negyedévében az előző negyedévhez képest a vártnál is kedvezőbbé váltak, már tudjuk, hogy a negyedik negyedév minden bizonnyal lényegesen rosszabb lesz. Ennek oka a járvány második hulláma, a mozgáskorlátozó intézkedések keresletet és kínálatot visszafogó hatása, mindennek a gazdasági várakozások romlásában való megjelenése. A GKI a trendet tekintve nem változtat szeptemberi, "W" vonalvezetésű, a nagy második negyedévi visszaesés és harmadik negyedévi javulás után a negyedik negyedévben újra mélyebb visszaesést váró előrejelzésén. Számszerűen azonban a GKI a kedvező harmadik negyedévi adatok alapján a korábbi 9%-ról 7%-ra mérsékli a negyedik negyedévi visszaesés, s 7-ről 6%-ra az éves GDP-csökkenés mértékét. Ez továbbra is közel áll, de immár egy hajszállal optimistább a kormány és az EU 6,4%-os prognózisához képest, miközben kissé pesszimistább az OECD napokban közzétett 5,7%-os előrejelzésénél. Abban is általános az e...

Pénzcentrum | 2020. október 28. 12:33

Ennyivel nőtt jobban a magyar melósok bére, mint a főnököké: persze volt honnan

A harmadik negyedévben 1318 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére egy friss elemzés szerint. Ez 11 százalékos növekedést jelent a tavalyi év hasonló időszakában tapasztalt 1 184 forinthoz képest. A felsőbb kategóriákban azonban jóval alacsonyabb ütemben változtak a bérek.