Magyarország a V4-eken belül inkább középszerű teljesítményt nyújt, az uniós átlaghoz képest pedig továbbra is strukturális korlátokkal küzdő, felzárkózó gazdaság.
Kaja Kallas: a világ jelenlegi állapota alapján ez jó pillanat lehet arra, hogy az ember elkezdjen inni
Kaja Kallas, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője a jelenlegi világpolitikai helyzetre utalva tett humoros megjegyzést egy zárt körű európai parlamenti találkozón, miközben a Trump-adminisztráció Grönlanddal kapcsolatos tervei újra napirendre kerültek.
Az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője nem szokványos módon reflektált a globális kihívásokra egy nemrégiben tartott zárt körű megbeszélésen.
A Politico beszámolója szerint Kallas az Európai Parlament frakcióvezetőivel folytatott egyeztetésen humorosan megjegyezte, hogy
a világ jelenlegi állapota alapján akár "jó pillanat" is lehet arra, hogy az ember elkezdjen inni.
A főképviselő megjegyzése az újévi jókívánságok után hangzott el, amikor a jelenlévő képviselők arra utaltak, hogy a nemzetközi események tükrében az idei év nem indult különösebben biztatóan. A találkozón részt vevő források a Politicónak elmondták, hogy bár Kallas nem tartozik a rendszeres alkoholfogyasztók közé, a jelenlegi globális helyzet akár indokolhatná is ezt a hozzáállást.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A főképviselő kijelentésével egy időben zajlott Washingtonban egy jelentős diplomáciai találkozó, ahol Grönland és Dánia külügyminiszterei az Egyesült Államok alelnökével, J.D. Vance-szel és Marco Rubio külügyminiszterrel tárgyaltak. A megbeszélés hátterében Donald Trump korábbi fenyegetései álltak, amelyek szerint az Egyesült Államok meg kívánja szerezni az Északi-sarkvidéki szigetet.
Súlyos figyelmeztetést küldtek: ez nemcsak a kontinensre, de Magyarországra is súlyos hatással lehet
Fennáll a veszélye annak, hogy az Európai Unióban nem lesz elegendő alapvető fontosságú nyersanyag a megújuló energiaforrásokhoz.
A legrosszabbra is fel kell készülnie Magyarországnak: így látják a gazdasági növekedést a szakértők
A piaci elemzők szerint az idei magyar gazdasági növekedés 1,5–2,5 százalék között alakulhat, kedvezőtlen forgatókönyv esetén azonban akár 1 százalék alá is lassulhat.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







