Nagyon fontos tiltás szűnt meg az olimpián: ünnepelhetnek az orosz sportolók, évek óta vártak erre
Ez az első alkalom Oroszország 2022-es ukrajnai inváziója óta, hogy a két ország versenyzői ilyen feltételek mellett indulhatnak.
Ez az első alkalom Oroszország 2022-es ukrajnai inváziója óta, hogy a két ország versenyzői ilyen feltételek mellett indulhatnak.
A háromszoros olimpiai érmes dél-koreai gyorskorcsolyázó, Kim Minszok eltiltását követően magyar állampolgárságot szerzett, és 2024 júliusa óta Magyarország színeiben versenyez.
A WADA-hoz eljutott, elsőre abszurdnak hangzó pletyka szerint egyes síugrók hialuronsavat fecskendezhetnek a péniszükbe, hogy a versenyruhák trükkös méretezésével előnyhöz jussanak.
A kapus beszállt a nézőtéri verekedésbe, kiállítása után nem ment ki a csarnokból. A bizottság pedig nem kegyelmezett.
A január 18-i döntőben történtek miatt Szenegál és Marokkó együtt közel egymillió dollárnyi büntetést kapott.
Dom Taylort hat hónapra tiltották el, miután a decemberi PDC-dartsvilágbajnokságon doppingvétségen érték.
A Török Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága több száz érintett meghallgatását kezdte meg, a játékosok, edzők és klubvezetők ellen folyamatos eljárások zajlanak.
Dudás Miklós ígéretes sportkarriert tudhatott maga előtt, végül szerzett is világbajnoki aranyat. Évekkel ezelőtt fejezte be az élsportot egy eltiltás után.
A Nemzetközi Tenisz Integritás Ügynökség (ITIA) tizenkét éves eltiltással sújtotta Pan Zsen-lung kínai teniszezőt.
Átfogó nyomozás zajlik a török labdarúgásban a fogadási botrány miatt, amely játékosok, klubtulajdonosok és játékvezetők százait érinti.
Az edző ellen a játékvezetőre tett szexista megjegyzés miatt indult eljárás, ilyen még sosem volt az alacsonyabb osztályokban.
Cristiano Ronaldo felfüggesztett eltiltást kapott a dublini kiállítása után, így játszhat Portugália világbajnoki nyitómeccsein.
A törökországi futball bundabotrány nyomán elfogytak a játékosok a negyedosztályú Agri Spor csapatánál.
Paul Pogba a hétvégén visszatérhet a pályára közel két év kihagyás után, miután doppingvétség miatt eltiltották a labdarúgástó.
A Cincinnati Bengals elkapója, Ja'Marr Chase egy mérkőzésre szóló eltiltást kapott, miután leköpte a Pittsburgh Steelers játékosát, Jalen Ramsey-t.
Cristiano Ronaldo piros lapot kapott a csütörtök esti selejtezőn, miután összetűzésbe került Dara O'Shea ír védővel.
Úgy tűnik, új szenvedélyt talált magának a doppingvétség miatt eltiltott olimpiai bronzérmes úszó, Kenderesi Tamás: a 28 éves sportoló a napokban egy 38 kilós tokhalat fogott ki.
A Török Labdarúgó Szövetség (TFF) 149 játékvezetőt és asszisztenst függesztett fel, miután kiderült, hogy fogadási tevékenységben vettek részt
A kapus kétszer is bocsánatot kért, de a büntetést így sem kerülhette el. Azt nem tudni, hogy mekkora pénzbüntetést kell fizetnie.
A zöld-fehérek kapusa fellökött egy labdaszedőt a vasárnap esti Derbin, így várhatóan több meccses eltiltást kap majd.