Hivatalos: van, akiknek a teljes december gázfogyasztását átvállalja az állam
Ez addig is mérsékeli az energia drágulása miatt a lakosságra és a vállalatokra nehezedő terheket, amíg sikerül elindítani az úgynevezett árfék programot.
Ez addig is mérsékeli az energia drágulása miatt a lakosságra és a vállalatokra nehezedő terheket, amíg sikerül elindítani az úgynevezett árfék programot.
Szeptemberben a belföldi földgázfogyasztás napi átlaga a megelőző négyéves sávhoz viszonyítva jelentősen csökkent, azaz felgyorsult a földgázárakhoz való keresleti alkalmazkodás.
Egy friss rendelet szerint a szolgáltató bármikor ellenőrizheti a jogosultságot, aki pedig lebukik, a piaci ár 120 százalékát fizetheti vissza.
A közelmúltban több olyan fejlesztés ért végső szakaszába, melyek az idei gázévvel már kereskedelmi üzembe tudtak lépni, és több új projekt megvalósítása is elindult.
A hazai földgáztárolók november 1-jére elérték a 85 százalékos töltöttséget. A földgáz mennyisége 1,73 milliárd köbméterrel, közel 50 százalékkal haladta meg az előírt szintet.
A kedvező időjárás miatt a gázfogyasztás még nem kezdett el emelkedni, az európai tárolók viszont szinte tele vannak, így nem igazán lehet hova tenni a gázt.
A csütörtök esti Magyar Közlönyben már „legfeljebb 2 012 000 000 euró tőkeösszegű” hitelért vállalt kezességet a magyar állam.
A földgázárlóktöltöttségi szintje október 15-én már elérte a 78%-ot.
Az energiárak emelekedése komoly problémát jelenthet az édesipar vállalatoknak is.
Ursula von der Leyen ma bemutatta az Európai Bizottság javaslait a dinamikus gázársapka bevezetésére.
Kénytelenek vagyunk hozzászokni, hogy ingadozik a magyar forint, aminek két oka van:a magyar kamatszint és a földgáz ára.
Az arra jogosult felhasználó 2022. október 18-án éjfélig tehet elektronikus nyilatkozatot a társaság üzleti ügyfeleknek szóló honlapján.
A Magyar Közlöny péntek este megjelent számából többek között az derült ki, hogy átmeneti földgázellátást kaphatnak egyes nem lakossági gázfogyasztók.
Hétfőn tovább csökkent a gázár világpiaci ára, már 145 eurós szintre süllyedt, amire június óta nem volt példa.
Augusztusban a hazai földgáz felhasználás 22%-kal csökkent tavalyhoz képest, ami így az elmúlt nyolc év legalacsonyabb értéke.
A rezsicsökkentés miatt alacsonyabb lett az energiaszegények száma, azonban nem fejlődötünk az energiahatékonyság terén.
A kormány 800 millió köbméter párnagázt tervez kitermelni a Hajdúszoboszlói Gáztárolóból. A szakértő szerint azonban ezzel tönkre is tehetik a tárolót.
A Moody's hitelminősítő szerint ronthatja a nyugat- és közép-európai bankok teljesítményét az energiaintenzív ágazatokkal szembeni kitettség.
Miért szálltak al az energiarák az utóbbi egy évben és milyen tényezők döntik el az itthoni rezsiárakat?
Az Európai Bizottság uniós gázársapka bevezetését javasolja, a bejelentés hírére esni kezdett a földgáz piaci ára.