Fontos dátum: eddig kell izgulnia a felvételiző diákoknak a ponthatárok miatt
Kiderült, mikor hirdethetik ki a 2021-es felvételi ponthatárokat: az Eduline szerint erre egészen július végéig kell várni.
Kiderült, mikor hirdethetik ki a 2021-es felvételi ponthatárokat: az Eduline szerint erre egészen július végéig kell várni.
Nyelvvizsgával még lehet javítani a felvételi pontszámokon, még most sem késő megpróbálni.
Az, hogy kudarcként, vagy lehetőségként tekint valaki az évhalasztásra, csak hozzáállás kérdése. Magyarországon kevésbé elterjedt, de a világ nyugati felén egyre gyakoribb, hogy az érettségizett diákok kihagynak egy évet az egyetem megkezdése előtt. Többségüknek éppen ez a halasztás segít abban, hogy határozott döntést tudjanak hozni abban, milyen szakon tanulnak tovább, mik a céljaik az életben.
Nyilvánosságra hozták a jelentkezési statisztikákat.
Van, ahol a Zoomon tartják a szóbeli felvételit, más gimnáziumok a járványhelyzet miatt idén nem szerveznek beszélgetést, inkább portfóliót kérnek a jelentkezőktől. Annyi biztos, minden intézményben komoly kihívást jelent a COVID-biztos felvételi megszervezése. Még a 2020-as gyakorlathoz sem lehet visszanyúlni, hiszen a középiskolák tavaly még megúszták a különleges szervezést - épp aznnap értek a véget a szóbeli felvételik, amikor a járvány miatt elrendelték az iskolák bezárását.
A hivatal honlapján nyilvánosságra hozták a központi írásbeli felvételi vizsgadolgozatok eredményeinek átlagait és eloszlását.
Erre figyelj, különben érvénytelen!
Ingyenesen három, összesen hat képzésre lehet jelentkezni.
Január 23-án, szombaton tartották a központi felvételiket, az első pótló időpont pedig tegnap 14 órától volt. De már a középiskolai jelentkezési lapok leadásáig sincs sok idő hátra: ennek február 19. a határideje. Mutatjuk a top 10 iskolát.
A központi középiskolai felvételiket január 23-án 10 órakor tartják jelenléti formában, de idén a koronavírus-járvány miatt két pótfelvételire is sor kerül majd január 28-án, illetve február 5-én.
A kérvényt már több mint 23 ezren írták alá.
Elindult a felsőoktatási felvételi eljárás, hétfőtől lehet jelentkezni a jövő szeptemberben induló alap-, osztatlan és mesterképzésekre, valamint a felsőoktatási szakképzésekre - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a tárca parlamenti és stratégiai államtitkárát idézve hétfőn.
Ideje dönteni.
Döntöttek a pótfelvételi eljárásról, idén először állami ösztöndíjas helyekre is lehet jelentkezni.
A felvettek közel körülbelül 80 százaléka állami ösztöndíjasként, 20 százaléka költségtérítésesként kezdheti meg tanulmányait szeptemberben.
Idén a ponthatárok kihirdetésének hetében 38 százalékkal több keresés volt az albérletekre, mint tavaly ilyenkor.
A nagy egyetemek nagyjából úgy szerepeltek az általános felvételi eljárásban, mint az elmúlt években, ennek megfelelően a felvett elsőéves hallgatók számát nézve az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) az első, amelyet a Debreceni Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem követ, jelentősen előrelépve a Budapesti Gazdasági Egyetem idén a negyedik a rangsorban, mondta el az Innovációs és Technológiai Minisztérium felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára a ponthatárok kihirdetése után tartott sajtótájékoztatón.
Megjelentek a felvételi ponthatárok a szeptemberben induló egyetemi képzésekre. A szakok ponthatárai este 8 óra után váltak nyilvánossá a Felvi.hu oldalon. A diákok sms-t is kapnak eredményükről, de ezek kiküldésében lehetnek késések.
Ma este hozzák nyilvánosságra a felsőoktatási ponthatárokat, a felvételizők idén a megszokott elektronikus csatornákon értesülhetnek eredményeikről.