Leáldozott a csak készpénzes boltoknak, sörözőknek: új világ jön 2021-ben
Közel 60 ezer vállalkozás érintett.
Közel 60 ezer vállalkozás érintett.
A bankkártyás (be)fizetésnél erős ügyfélhitelesítés lép életbe. Mutatjuk, mi a beállítás menete a Budapest Bank, a CIB, az Erste, a Gránit, a KH, a MagNet Bank, az MKB, az OTP, a Raiffeisen, a Sberbank, a Takarékban, és az UniCredit Bank esetében.
Többen arról számoltak be, hogy sokszor nem működik az érintésmentes fizetés, viszont a terminálba bedugva a bankkártyát már minden rendben. Majd pár órával később pedig ugyanez a kártya már teljesen hibátlanul működik.
A kormány célja, hogy a fiatalok a jövő nyertesei legyenek, megfelelő tudáshoz jutva pedig sikeresek legyenek a munkaerőpiacon is, hiszen ha munka van, minden van - mondta Bódis József. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium felsőoktatásért, szakképzésért és innovációért felelős államtitkára hozzátette, az Oktatási Hivatal most lezárult, mintegy 600 ezer hallgató munkaerőpiaci követése alapján készült kutatása is azt bizonyítja, hogy a felsőfokú képzéseket elvégzők rövid idő alatt, a tudásukhoz méltó bérezést kaphatnak. A 2020-as Diplomás Pályakövetési Rendszer (DPR) Adminisztratív Adatbázisok Egyesítése (AAE) kutatás eredménye rámutatott, hogy az alapképzések végzettjei átlagosan közel harmadával, az osztatlan képzésben résztvevők pedig 38 százalékkal magasabb fizetést kaptak az országos átlagkeresetnél és kevesebb, mint két hónap, illetve két és fél hónap alatt el tudtak helyezkedni a munkaerőpiacon - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium.
Nagyon rákaptak.
Már csak néhány nap van az erős ügyfélhitelesítés bevezetéséig.
Továbbra sincs érdemi közeledés a munkaadói képviseletek és a szakszervezetek között a minimálbér és a garantált bérminimum jövő évi emeléséről.
A járvány kitörésével számos munka, tevékenység és szolgáltatás az online térbe költözött, ezzel párhuzamosan pedig extrém módon megnőtt a piaci kereslet az olyan szakemberek iránt, akik ezeket a tevékenységet megfelelő módon támogatni tudják. Friss statisztikai adatokból pontosan kiderül, milyen égető szükség van rájuk.
Egyre többen fizetnek így.
Az SZTK-ellátás a tét.szt
Vegyes képet mutat Európában a legfrissebb, koronavírus okozta jövedelem-veszteségbecslés. Az adatok alapján Magyarország az egyik legjobban vészelte át az első hullám gazdasági támadását, Lettországgal, Svédországgal körülbelül egy szinten. Ehhez képest Horvátországban, Görögországban vagy Cipruson igazi sokk érte a dolgozókat. Ez utóbbi helyeken ráadásul bár az állami kompenzációk jelentősek voltak, mégis markáns maradt a bevételkiesés mértéke. Volt azonban egy EU-s ország, amelyik az első koronavírus-hullám okozta ütést az állam segítségével gyakorlatilag nullázni tudta.
Nagyjából 250 ezer magyarról nem tudni pontosan, honnan szerzi hivatalosan bevételeit. Közöttük lehetnek eltartottak, vagy olyan személyek, akik feketemunkából szerzik a megélhetésüket. De, ez az információ hiány is jól mutatja, hogy szükséges lenne a munkaerő felmérések újragondolására, pontosabbá, részletesebbé tételére.
A bérek emelkedése lényegében fenntartja a vírusjárvány előtti erős dinamikát - állapították meg az MTI-nek nyilatkozó elemzők, akiket már erősen foglalkoztat a jövő évi bértárgyalások kimenetele.
2020. szeptemberben a bruttó átlagkereset 392 300 forint volt, 8,8%-kal magasabb, mint egy évvel korábban. 2020. január-szeptemberben a bruttó átlagkereset 395 000, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 262 700 forintot ért el, mindkettő 9,8%-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest.
Aki ragaszkodik a csekkes megoldáshoz, az is sokszor már telefonon fizeti be.
És hol van még a vége!
A szociális ellátásban dolgozóknak még ez is csak álom lehet.
Egyéves bérmegállapodásra van esély. Mivel rengeteg cég küzd a túlélésért, nagyon le fog lassulni a bérek növekedése, sok vállalkozás egyáltalán nem terveznek béremelést. A szakszervezetek viszont mindenképpen reálérték fölötti béremelést szeretnének, már csak az elszabadult infláció miatt is.
Mire álltak át ennyien?
Egyszerűbb lesz az élet.