Itt élnek a leggazdagabb magyar famíliák: el sem hiszed, mennyi az átlagfizu a luxusfaluban
A NAV adatai szerint 2022-ben bruttó 418 ezer forint volt az átlagos havi kereset, ami nettó havi 285 ezer forintot jelentett.
A NAV adatai szerint 2022-ben bruttó 418 ezer forint volt az átlagos havi kereset, ami nettó havi 285 ezer forintot jelentett.
Októberben romlottak a turisztikai cégek várakozásai - derül ki a Turizmus Konjunktúra Index legfrissebb adataiból.
Bár a fogyasztói árak szeptemberben 12,2 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához képest, a lakosság 32,8 százalékos áremelkedést érzékelt a GKI szerint.
Októberben a fogyasztói várakozások érezhetően javultak, míg az üzleti kilátások valamelyest romlottak.
A GKI korábban már 2023 elejétől 0,5 százalékos visszaesést jelzett előre idénre, és ezen szeptemberben sem változtatott, a 2024-es növekedési prognózisát ugyanakkor csökkentette.
A turizmus konjunktúra index 2023. szeptemberben -3 ponton állt, mely azt jelenti, hogy az ágazat szereplői helyzetüket a szezon végeztével enyhén romlónak érzékelik.
Már a kormány is elismerte, hogy a tervezett 1,5%-os növekedés reménytelen, sőt a pozitív nulla is jó eredmény lenne.
Az ősz beköszöntével a lakosság és a vállalkozások is kissé rosszkedvűbbek lettek.
A 2023. augusztus elsejei adatok szerint 659 tartósan (6 hónapnál hosszabb ideje) betöltetlen háziorvosi praxis volt Magyarországon (június elsejéhez képest 27-tel nőtt e szám), összesen 517 településen/kerületben.
Az év nyolcadik hónapjában a cégek viszonylag kedvező foglalkoztatási és áremelési szándékai érdemben nem változtak júliushoz képest.
Az uniós átlag 90 százalékát közelítették a magyarországi élelmiszerárak tavaly – az Eurostat kimutatása szerint. Romániában és Lengyelországban lényegesen olcsóbban, Szlovákiában viszont drágábban adták a termékeket, mint nálunk.
Romániában és Lengyelországban lényegesen olcsóbban, Szlovákiában viszont drágábban adták a termékeket, mint nálunk.
Régiótól függetlenül negatívak a kilátások a magyar vendéglátásban. Az ágazat helyzete már fél éve a legnehezebb.
A mélypontot az idei első negyedév jelentette, azóta, ha nagyon apró lépésekkel is, de javultak a várakozások..
A kereskedőknek hét érintett terméket beszerzési áron kell adniuk, kettőt pedig 15 százalékos veszteséggel.
10, illetve 4%-ra emelte az építőipari, illetve a kiskereskedelmi visszaesés várható mértékét, valamint éves átlagban 390 forint körüli euróval számolnak.
2022 második felében az EU országok inflációs rangsorában Magyarország az élbolyba, majd az élre került, s őrizzük ezt a pozíciót 2023 első hónapjaiban is.
A hiány növekedése szerencsétlen módon egybeesett a (nemzetközi, majd a hazai) kamatok emelkedésével is, így egyre drágább a korábbi adósságok finanszírozása.
A GKI konjunktúraindexe májusban ugyan emelkedett áprilishoz képest, de így sem érte el márciusi szintjét.
A GKI áprilisi felmérése alapján az Otthonfelújítási program kifutásával egyre kevesebben mernek belevágni a lakásfelújításba.