Megszólalt a CATL egyik vezetője: ezt tervezik a debreceni akkugyárral
Magyarország történetének legnagyobb magánberuházását hajtja végre a CATL Debrecemben, aminek kapcsán most Jason Chen, a cég európai operációért felelős vezetője szólalt meg.
Magyarország történetének legnagyobb magánberuházását hajtja végre a CATL Debrecemben, aminek kapcsán most Jason Chen, a cég európai operációért felelős vezetője szólalt meg.
Hiába függesztették fel a gödi Samsung-gyár éjszakai működését a magas zajszint miatt, úgy tűnik az intézkedés csak egyes részlegeket érintett.
Megsemmisítette a Kúria a debreceni CATL akkugyár katasztrófavédelmi engedélyét.
A cégnek jelenleg világszerte kilenc országban van telephelye, a kilencedik a magyarországi, Gyulán.
A gyári faliújságról tudták meg a makói Continental dolgozói, hogy novemberben és decemberben 25-25 munkavállalót küldenek el a gyárból - állítja a szakszervezet.
A cég napelemekhez is fontos alkatrészeket gyárt de például automata vezérlőberendezésekkel is foglalkozik.
Mindkét gyárban arra hivatkoznak, hogy csökkent a megrendelések mennyisége.
Szerda este Václigeten, a Gőzös utcában egy gépjármű alatt beszakadt az úttest, a baleset következtében pedig az út alatti vízvezeték is megsérült.
Azt kérem Bige úrtól, a termeléssel foglalkozzék, mert amit előállít, arra nagy szüksége van a gazdáknak - mondta egy interjúban Nagy István agrárminiszter.
A közlemény szerint a kormány célja, hogy Magyarország 2030-ig elérje az uniós fejlettség 90 százalékát.
Leállt, és nem tervezi az újraindulást a Nitrogénművek műtrágyagyára. Bige László, a vállalat tulajdonosa szerint az őket sújtó, új adók ellehetetlenítik a gyártást.
130 ember sorsa vált kétségessé, miután a nyereség egyre kisebb lett. Majdnem kilencvenéves történet ér most a végére.
Az infláció már magyar sajátosság, és kérdéses, hogy mérséklődni fognak-e a számok. Ami viszont ennél is aggasztóbb, az a maginfláció mértéke, ami szintén kiemelkedően magas.
Miután az utóbbi időben több tűzeset és mérgező gáz és anyag szivárgás történt az akkumulátorgyáraknál, az OKF mérőlaborokat küldött a gyárakhoz.
A Toyota autógyártó kedden ideiglenesen leállította 10 összeszerelő sorát hat japán gyárában, mert egy beszállító alkatrészgyártó üzemben történt robbanás fennakadásokat okozott.
Csak a legerősebb gyári kivitelnek megfelelőre lehetne tuningolni egy autót, és ha külföldről hoznánk be, annak is komoly ára lenne.
Ezzel a módszerrel meg lehet tisztítani a szennyvizet, ami biztosítja a gyár vízigényét.
A tájékoztatás szerint a gyár egyik munkása szeptember végén tuberkulózist kapott, majd miután azt a több mint 150 kollégájukat megvizsgálták, akik kapcsolatba kerültek a fertőzött személlyel, további három esetet azonosítottak.
Október 18-án tartja története harmadik dedikált Zsolnay-aukcióját a Virág Judit Galéria.
A kormány módosította a környezetvédelmi rendeletet, de nem úgy, ahogy az Energiaügyi Minisztérium ígérte.