0 °C Budapest
North England

Komoly áruhiány jöhet a húszi lázadók miatt Európában? Kritikus a helyzet, több gyár már leállt

2024. január 16. 20:16

Globális áremelkedéshez, ideiglenes áruhiányhoz és további gyárleállásokhoz is vezethet a Vörös-tengeri válság az RTL Híradónak nyilatkozó szakértők szerint.

Magyarországon egyelőre csak az esztergomi Suzuki-gyárat érinti közvetlenül a húszi lázadók támadásai, egy hétre le is kellett állítaniuk a gyártást. A dolgozók a bérüket megkapják, mivel munkaidő keretben dolgoznak, ami kellő rugalmasságot nyújt a termelés megszervezésében. Az eheti termelést később pótolják majd, így a gyár szerint a megrendeléseket nem érinti a kiesés.

Ahogyan azt korábban megírtuk, a Távol-Kelet és Európa, illetve Amerika között közlekedő teherszállító hajók nem a Szuezi-csatorna felé, hanem a Jóreménység foka irányába kerülnek, ami legalább 10 ezer kilométert és körülbelül 8-10 napot, illetve plusz 10 ezer dolláros plusz költséget jelent egy úton. Egyes szakértők úgy kalkulálnak, hogy mindez 0,5 százalékkal növelheti a globális inflációt.

A hajók kerülőjére azért van szükség, mert a Vörös tengeren hónapok óta veszélyt jelentenek a nyíltan a Hamász terrorszervezetet támogató jemeni-húszi lázadó csapatok, akik erőszakosan foglalnak el teherhajókat, vagy drónokkal és rakétákkal veszik célba azokat. 

A riportban elhangzott, hogy ezért bizonyos alkatrészek és termékek átmenetileg nem érhetők el, de amint a hajók beérkeznek, ezek is ott lesznek a boltok polcain. A Suzuki egyébként arra számít, hogy jövőhéten újra indulhat a termelés, és a gyár azt ígéri, hogy ez a leállás nem érinti majd a megrendelések teljesítését.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. február 3. 13:34
Egy helyen lesznek elérhetők a közönségkedvenc műsorok.
Bankmonitor  |  2026. február 3. 10:45
Decemberben 268,78 milliárd forint lakáshitelre kötöttek szerződést a magyarok. Ez nem rekord, de íg...
Holdblog  |  2026. február 3. 09:30
Az elmúlt időszakban több helyen járva azt tapasztalom, hogy elképesztően negatív a magyar gazdaságr...
iO Charts  |  2026. február 2. 13:48
Több mint egy évszázada a közlekedési ipar a fosszilis tüzelőanyagokra épül. Az autók, a buszok, de...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 3. kedd
Balázs
6. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?