Forrong Izrael: amit ezután tesznek, azt nemzedékek is emlegetni fogják
Egyre kiélezettebb a helyzet a Közel-keleten, és egyelőre úgy tűnik ez egyre rosszabb lesz.
Egyre kiélezettebb a helyzet a Közel-keleten, és egyelőre úgy tűnik ez egyre rosszabb lesz.
A legtöbb iskoláskorú gyermekek táskájának súlya 6 és 9 kg közzé tehető, de akad olyan is, akinek 9 kg felett van ez a szám.
Közel 7000 gyerek él ma gyermekotthonban, drasztikusan magas a hiányzó nevelőszülők száma. Ezen a helyzeten szeretne változtatni az SOS Gyermekfalvak kampányával.
Minden ötödik válaszoló úgy próbálja meg biztonságossá tenni a szülők nélküli otthontartózkodást, hogy átbeszéli a gyerekkel a háztartási, műszaki dolgok használatát.
Az iskolakezdéssel együtt érdemes az új tanévre szóló kiadásokat is megtervezniük a diákoknak lehetőleg a szülőkkel közösen.
Megoldást jelenthetnének a fizetős, alapítványi iskolák, ha a családok megtehetik hogy kifizessék a tandíjat.
Közel 4000 gyereket utasítottak el az állami férőhelyek hiánya miatt bölcsődéből, de egy részük vette csak igénybe a bölcsődei támogatást. Sok családnak nagy segítséget jelentett.
Hogy pakoljunk uzsonnát vagy tízórait, ha válogatós a gyerek? Most erről gyűjtöttek össze tippeket, amelyek akár neked is segíthetnek ebben a helyzetben.
A Pénzcentrum annak próbált utánajárni, hogy hogyan érdemes a gyerekeinknek kommunikálni a hétköznapi problémákat.
Sokan gondolják úgy, hogy a gyerekek kicsik a pénzügyi témák megértéséhez. Ez nem így van, a maguk szintjén érdemes beszélni velük erről is, hogy később jó döntéseket hozhassanak.
A szülők, tanárok most már hivatkozhatnak az EMMI vonatkozó rendeletére, mely szeptember 1-től lépett érvénybe.
Gyermekeink testi és szellemi fejlődéséhez elengedhetetlen a kiegyensúlyozott táplálkozás: mutatjuk, milyen egészséges és tápláló ételeket csomagoljunk nekik az iskolába!
A vírusok kis közösségben gyorsabban terjednek el, akár a náthavírusok, de a a streptococcus, staphylococcus és különböző baktériumok is.
Nem indul el a tanév Alsóújlakon, miután a Vasvárhoz közeli általános iskolában senki se vállalta el a tanítást. A gyerekek szeptembertől másik településre járnak majd tanulni.
A megfelelő iskolatáska, vonalas füzet, festékkészlet beszerzése mellett az egyik legfontosabb feladat szülőként, hogy felhívjuk gyermekeink figyelmét a biztonságos közlekedésre.
Nem mindennapi vendég sétált be a gyerekek közé a balatonkenesei strandon. A szülők nagyon megijedtek, de az állat senkit nem bántott.
A TudatosNet videók megtekintésével most havi 7 nap korlátlan nethozzáférés szerezhető.
Az iskolatáska, a tolltartó, az uzsonnás táska, a kulacs sokkal fontosabb a gyermekek számára, mint például egy csúcsteljesítményű számológép.
A magyar családok többségének számottevő anyagi terhet jelentenek a beiskolázással járó kiadások.
A tanévkezdéshez közeledve idén is megindul a roham nem csak az írószerek, de az oktatáshoz szükséges elektronikai eszközök iránt is.