A fesztivál Budapesten és 10 vidéki városban zajlott, 250-nél is több vetítéssel és háttérbeszélgetéssel.
Hogy pakoljunk uzsonnát vagy tízórait, ha válogatós a gyerek? Most erről gyűjtöttek össze tippeket, amelyek akár neked is segíthetnek ebben a helyzetben.
Már javában tart a szeptember, így sokaknak ismét minden reggel tízórait, ebédet vagy uzsonnát kell csomagolniuk iskoláskorú gyermeküknek, ami több szempontból is kihívást jelent. Sok szülő szeretne odafigyelni nemcsak a változatosságra, de arra is, hogy a finomságok táplálóak és egészségesek legyenek, ráadásul sok gyerek határozottan elutasít például bizonyos zöldségeket, és persze az is érthető, ha unalmasnak tartják a már megszokott szendvicseket. A Flora most összegyűjtött néhány hasznos tippet, hogy ne legyen nyűg az uzsonnakészítés.
A kisebb étkezések, tízóraik, uzsonnák egyik legfontosabb szerepe, hogy kiegyensúlyozzák a vércukorszintet. Az iskolában egész nap koncentrálni kell, ezért ez a gyerekek esetében a folyamatos energiaellátás még fontosabb. Csomagoljunk lassan felszívódó, hosszan energiát adó ételek: zabkekszet, magvakat kevés gyümölccsel, teljes kiőrlésű pékáruból készült szendvicset zöldséggel és margarinnal. A napi javasolt 4-5 adag zöldség és gyümölcs elfogyasztását segíti, ha minden étkezésre bekészítjük ezeket változatos formákban: például salátaként, főzelékként, párolt vagy főtt, sült zöldségek, gyümölcsök formájában, esetleg savanyúságokként.
A szendvicsekbe tett margarint feldobhatjuk gyümölcsökkel és zöldségekkel, például reszelt almával, retekkel, répával is, de az is segíthet, ha zöldfűszereket keverünk bele. Az ebédnek szánt tartalmasabb szendvicsbe tehetünk felvágott helyett olyan fasírtot is, aminek a masszáját szezonális zöldséggel (például brokkoli, karfiol, répa, kukorica, zöldborsó) dúsítjuk, így a már ismerős ételeket szívesebben fogyasztják a gyerekek. Mivel ezeket mi készítjük el, pontosan tudni fogjuk mi van bennük, nem kell aggódnunk az esetleges allergén összetevők miatt.
Tippek, ha válogatós a gyerek
Igen gyakori jelenség, hogy a csemeték néhány ételt száműznek az étrendjükből, azonban ez sok nehézséget okozhat az uzsonnák készítésekor. Az egyik legjobb módszer, ha hagyjuk, hogy a gyerekek saját maguk válasszák ki a számukra szimpatikus zöldséget, gyümölcsöt, így talán nagyobb kedvvel fogyasztják majd el. A szendvicset egy kis kreativitással, izgalmas állatfigurákká mintázhatjuk, formára vágott felvágott, sajt és zöldségek segítségével. A megfelelő folyadékról is fontos gondoskodnunk – a víz mindig jó választás, azonban ha valami frissítőbbet, változatosabbat szeretnénk, készíthetünk házi limonádét mentával.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az is nagyon fontos, hogy milyen példát mutatunk otthon: ha a közös étkezéseknek is rendszeresen része a zöldség, gyümölcs, akkor az elcsomagolt verziót is szívesebben fogyasztják. Egy kis kreativitással, valamint a gyerekek bevonásával nemcsak a szeptemberi iskolakezdést könnyíthetjük meg, de a hosszútávú, egészséges életmód felé is terelhetjük őket.
Hagyjunk időt az étkezésre
Iskolaidőben a rövid szünetek és elfoglaltságok miatt a nyugodt étkezés nehézséget jelenthet, azonban elengedhetetlen, hogy folyamatosan megfelelő mennyiségű energiát biztosítsunk a gyerekek számára a szellemi munkához. A barátokkal, iskolatársakkal elköltött étkezések segíthetnek abban, hogy ne hirtelen, néhány perc alatt fogyasszák el például az ebédet. Osszuk meg velük például, mit tervezünk nekik csomagolni a következő hétre vagy adott napra, így várni fogják az étkezéseket. Praktikus lehet olyan harapnivalókat is előkészíteni, amikkel barátaikat, osztálytársaikat is meg tudják kínálni, közben lehetőség nyílik a közös beszélgetésre is.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







