Az embereknek elegül lett: elindult a per, amitől a Facebook és a TikTok is rettegett
Egyre erősebbek a párhuzamok a kilencvenes évek dohányipari perei és a közösségi média ellen jelenleg zajló eljárások között.
Egyre erősebbek a párhuzamok a kilencvenes évek dohányipari perei és a közösségi média ellen jelenleg zajló eljárások között.
Az Internet Hotline a digitális védőháló részeként elsősorban az interneten elérhető konkrét tartalmak, és az azokra mutató pontos hivatkozások ismeretében tud segítséget nyújtani az áldozatoknak.
A helyszínen a rendőrség is megjelent, a csapatirányító százados pedig utalt rá, hogy érkezni fog egy gyámhatósági végzés.
A gyanú szerint a szóban forgó platformok mesterséges intelligenciával generált, gyermekek szexuális kizsákmányolását ábrázoló anyagokat terjesztenek.
A miniszterelnök emellett felgyorsítaná a gyermekek közösségi média használatára vonatkozó új korlátozások bevezetését is.
Egy kisfiút megdobott, egy kislány száját és orrát pedig leragasztotta a nevelő.
A sofőr visszatérő szabályszegő, korábban kábítószer hatása alatt is vezetett.
A hivatalos lapban megjelent jogszabály helyesbítése azóta sem történt meg, noha a törvény már hatályba lépett.
Januártól három mobilszolgáltatónál elérhető lesz a kiskorú felhasználókra tekintettel nyújtott biztonságos mobilinternet.
A kormány decemberben 150 újabb kórházban hagyott csecsemőre számít, miközben a jelenség egyre súlyosbodik Magyarországon.
A 12–16 éves fiatalok 29 százalékát érte az online bántalmazás valamelyik formája az elmúlt egy évben.
Az EU tagállamai megállapodtak a gyermekek szexuális bántalmazása elleni védelemről szóló szabályozás közös álláspontjáról.
A kórházakban lévő kisbabák többsége nem elhagyott vagy bántalmazott családból származó gyermek, hanem olyan csecsemő, akit indokolatlanul emeltek ki a családjából.
A Character.AI betiltja a kiskorúak hozzáférését chatbotjaihoz a beszélgetések gyermekekre gyakorolt hatásával kapcsolatos növekvő aggodalmak miatt.
A megszokottól eltérően ezúttal csütörtök reggel 8 órakor kezdődik a Kormányinfó, amelyet élőben követhetnek nálunk.
A kormány megemeli a gyermekotthonokban élők ellátására fordítandó támogatásokat november 1-jétől.
Az Európai Unióban készülő "Chat Control" jogszabály a gyermekek online szexuális bántalmazás elleni védelmét célozza.
Súlyos munkaerőhiány jellemzi az állami gyermekotthonokat, ahol átlagosan minden negyedik álláshely betöltetlen.
Sarah Mullally lett az anglikán egyház első női canterburyi érseke, miután a korábbi vezető egy gyermekvédelmi botrány miatt lemondott
Melyik országban kapnak a legtöbbet az édesanyák a szülési szabadság alatt?