4 °C Budapest
Rendőrségi közúti ellenőrzés az M3-as autópálya görbeházi pihenőhelyénél 2025. február 17-én. A ROADPOL Operational Group (Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata Műveleti Csoport) terve alapján egyhetes, európai szintű köz

Elképesztő sztorikkal állt elő Tolna vármegye lordja: így száguldozott évekig jogsi nélkül

2026. január 27. 13:33

Fürgeden igazoltattak a rendőrök egy 30 éves férfit, aki soha nem rendelkezett vezetői engedéllyel, és jelenleg is bírósági eltiltás hatálya alatt áll. A sofőr visszatérő szabályszegő, korábban kábítószer hatása alatt is vezetett.

A hétvégi közúti ellenőrzés során Fürgeden intézkedtek a rendőrök egy autóvezetővel szemben, aki jól ismert a helyi hatóságok számára. A 30 éves férfi rendszeresen a járőrök látókörébe kerül, mivel engedély nélkül vezet, és az általa használt járművekkel kapcsolatban is gyakran merülnek fel különféle szabálytalanságok - számolt be róla a Police.hu.

Az ellenőrzés során megállapították, hogy a sofőrt a bíróság 2023 nyarán egy évre eltiltotta a járművezetéstől. Ez azt jelenti, hogy még akkor sem ülhetne volán mögé, ha időközben megpróbálná megszerezni a jogosítványt. Az eltiltás azonban eddig nem tartotta vissza attól, hogy újra és újra autóba üljön, az elmúlt időszakban több büntetőeljárás is indult ellene emiatt.

Különösen súlyos eset történt tavaly novemberben, amikor a férfi kábítószer befolyása alatt vezetett, és közben egy kétéves kisgyermeket szállított. A gyermeket nem rögzítették sem gyermekülésben, sem biztonsági övvel, így a sofőr bódult állapotban közvetlenül veszélyeztette a kicsi életét és testi épségét.

A mostani esetben ugyan nem tartózkodott gyermek a járműben, a férfi mégis ismét megszegte a bírósági eltiltást. A tamási rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, ahol a férfi beismerte a történteket, és elismerte felelősségét. A többszörösen visszaeső szabályszegő a sorozatos jogsértések miatt akár szabadságvesztésre is számíthat.

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A hatóságok szerint a férfi minden alkalommal más-más magyarázattal próbálja indokolni, miért kényszerült a vezetésre. Ezek a kifogások azonban nem mentesítik őt a jogi következmények alól, és nem csökkentik a szabályszegések súlyát sem.

Címlapkép: MTI/Czeglédi Zsolt

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 5. csütörtök
Ágota, Ingrid
6. hét
Február 5.
Nutella Nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?