Irán besokallt: így üzentek Donald Trumpnak, már durvul a helyzet!
Az iráni külügyminisztérium kemény hangvételű közleményben reagált Donald Trump amerikai elnök legutóbbi, párbeszédre utaló nyilatkozataira.
Az iráni külügyminisztérium kemény hangvételű közleményben reagált Donald Trump amerikai elnök legutóbbi, párbeszédre utaló nyilatkozataira.
Donald Trump amerikai elnök pénteken fogadja Volodimir Zelenszkij ukrán államfőt a washingtoni Fehér Házban.
„A háborúnak vége, új hajnal nyílik a Közel-Keleten” – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök az izraeli kneszetben tartott beszédében.
Donald Trump amerikai elnök fontolgatja, hogy Tomahawk cirkálórakétákat küld Ukrajnának, ami jelentős eszkalációt jelentene az orosz-ukrán konfliktusban.
Az elkövetkezendő évek jelentős kihívása lehet a geopolitikai instabilitás és az AI rohamos fejlődése.
Pénteken életbe lépett az amerikai közvetítéssel létrejött tűzszünet a Gázai övezetben.
A balti államok nagyszabású vészforgatókönyveket dolgoznak ki arra az esetre, ha Oroszország katonai fellépése menekülthullámot indítana el a térségben.
Kétévnyi háború után Izrael és a Hamász megállapodott: hamarosan leállhatnak a harcok, és kiszabadulhatnak a túszok.
A dokumentum szerint Kína "hibrid hadviselést" is alkalmaz, hogy gyengítse az emberek kormányba vetett bizalmát.
Szergej Rjabkov szerint elillant az alaszkai Trump-Putyin békecsúcs által generált momentum.
Európa hibrid háborúban áll, és ezt nagyon komolyan kell vennünk, egységes, határozott válaszra van szükség" - jelentette ki Ursula von der Leyen
Donald Trump amerikai elnök hangsúlyozta: nem kívánja eszkalálni az orosz–ukrán háborút.
Folytatódnak a tárgyalások az amerikai béketervről, amely véget vethet a gázai háborúnak.
Daria Kasatkina orosz-ausztrál teniszező bejelentette, hogy idő előtt befejezi az idei szezont, mivel mentálisan és érzelmileg kimerült.
A karibi ország akár 5000 harcossal is támogathatja Oroszországot az ukrajnai háborúban
Öt halálos áldozatot követelt és több tízezer embert hagyott áram nélkül Oroszország intenzív rakéta- és dróntámadása Ukrajnában.
Trump győzelemként értékelte a Hamász válaszát a tűzszüneti javaslatra, ezzel nehéz helyzetbe hozva Netanjahut.
Putyin gyors válaszlépéseket ígér Európa katonai megerősödésére, miközben tagadja, hogy Oroszország NATO-tagállamokat támadna meg
A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) jelentése szerint a zaporizzsjai atomerőmű külső áramellátás nélkül működik, míg a csernobili létesítményben átmeneti áramkimaradás történt.
Izrael már elfogadta a feltételeket, amelyek között szerepel az azonnali tűzszünet, az összes túsz szabadon bocsátása.