Ilyen is régen történt: nagyon fontos feladatot kapott a magyar jegybank alelnöke
Magyar pénzügyi felügyeleti vezető ilyen magas testületi posztot több mint egy évtizede nem töltött be az uniós intézményben.
Magyar pénzügyi felügyeleti vezető ilyen magas testületi posztot több mint egy évtizede nem töltött be az uniós intézményben.
A lakosság is sokat tehet a szúnyogártalom csökkentéséért azzal, hogy rendszeresen kiüríti a ház körül található vízzel teli kerti játékokat, hordókat, itatókat.
Kutyapanziókat ellenőriztek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei.
Görögországban pénteken öt órára lezárták az athéni Akropoliszt.
A helyiek nem szavazhatnak a Győri Ipari Park bővítéséről, mert az már nem helyi közügy.
Kettősség jellemzi a június 4. hetében ellenőrzött térségben feltárt körülményeket.
A közbeszerzések szabályozása az uniós irányelvi követelményekkel összhangban van, de a jogalkalmazási gyakorlatban keletkező anomáliák kezelése indokolt lenne.
A 2014-ben támogatást kapott projekttel szemben már korábban is állapítottak meg szabálytalanságot, amely a támogatás egy részének visszafizetésével járt.
Az ételeket és italokat, az élelmiszerek eredetét, a higiéniai előírások teljesítését nézik, a helyszíni akciók mellett laborvizsgálatok is lesznek.
Megerősítette a bíróság a versenyhivatal döntését – 22 millió forintos bírságát – a számos hazai influenszerrel reklámozott, a szakhatóság által betiltott fogfehérítő ügyében.
Életbe lépett azoknak a rövid távú belföldi légijáratoknak a tilalma, amelyek 2,5 óránál rövidebb vonatozással helyettesíthetők
Erre számíthat, aki kétes eredetű berendezést vásárol.
Az OKSZ tagvállalkozásai, mint a jogszabályok betartására törekvő kereskedők, maguk is fontosnak tartják, hogy az ellenőrző hatóságok fellépjenek a trükközőkkel szemben.
. A vizsgálat eredményei alapján a hatóság szakértői hat javaslatot, intézkedési pontot fogalmaztak meg, amelyek hozzájárulhatnak az árak csökkenéséhez
Hét embert gyanúsítottként hallgattak ki, közülük két embert őrizetbe vettek a nyomozók - közölte a hatóság csütörtökön
ChatGPT nyilvános megjelenése óta alig fél év telt el, azóta világszerte a mesterséges intelligencia számít a legforróbb témának a techpiacon.
Hét olyan filmet is azonosított a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a Disney+ streamingszolgáltató kínálatában, ami nem felel meg a hazai szabályozásoknak.
A csaknem egyhónapos időszak alatt 2610 ellenőrzésre került sor, a hatóság nagyságrendileg 16,4 millió forint bírságot szabott ki
Az üzemanyagárakban további csökkenés is várható az intézkedések nyomán, ennek sok autós fog örülni.
A svájci farkas kilövése nagy felháborodást keltett mind szakmai, mind laikus körökben.