A GKI 2026. januári lakossági felmérése szerint a megkérdezettek 6%-a biztosan, 18%-a valószínűleg nagyobb összeget fog költeni lakóingatlanára a következő egy évben.
Az MNB felügyeleti és fogyasztóvédelmi alelnökét választotta új igazgatótanácsi tagjának az Európai Bankfelügyeleti Hatóság. Magyar pénzügyi felügyeleti vezető ilyen magas testületi posztot több mint egy évtizede nem töltött be az uniós intézményben. Igazgatótanácsi tagjának választotta dr. Kandrács Csabát, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyeleti és fogyasztóvédelmi alelnökét az Európai Bankfelügyeleti Hatóság (EBA) – közölte az uniós intézmény.
Az EBA Igazgatótanácsa az elnök mellett a választott nemzeti pénzügyi felügyeleti hatóságok, illetve jegybankok felsővezetőiből, az Európai Bizottság képviselőjéből és az ügyvezető igazgatóból áll. Fontos szempont, hogy a testület összetételének kiegyensúlyozottnak, arányosnak és az Európai Unió egészét tükrözőnek kell lennie. Működésének célja, hogy a tevékenységéről szóló alapító rendelettel és az uniós jogszabályokkal összhangban teljesítse küldetését és a rábízott feladatokat.
Az igazgatóság hatásköre ez alapján egyebek közt javaslatot tenni az éves, illetve többéves munkaprogramokra, gyakorolni bizonyos költségvetési jogköröket, elfogadni az EBA személyzetpolitikai tervét és a személyzeti szabályzat végrehajtásához szükséges intézkedéseket, javaslatot tenni a hatóság működéséről beszámoló éves jelentésekre, dönteni a fellebbviteli tanács tagjairól, illetve meghatározni az intézmény dokumentumaihoz való hozzáférési jogra vonatkozó külön rendelkezéseket.
A mostani döntést megelőzően magyar pénzügyi felügyeleti vezető több mint egy évtizede nem kapott ilyen magas szintű testületi tagsági kinevezést az európai bankhatóságnál. Kandrács Csaba kinevezése két és fél évre szól, amely meghosszabbítható.
Aggasztó jelentés: kiszerettek Magyarországból a befektetők, már Szerbia, Bosznia is jobban teljesít
A 2023-as 10,4 milliárd eurós forgalom 2025-re mindössze 1,2 milliárd euróra zsugorodott, miközben a régióban több kisebb ország is megelőzte Magyarországot.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







