Veszélyben Azahriah gigakoncertje? Nem játszik a sztár kezére az időjárás, és a Puskásban nincs tető
Az időjárás egyelőre nem akarja tudomásul venni, hogy ma este megtartják az első koncertet a háromból.
Az időjárás egyelőre nem akarja tudomásul venni, hogy ma este megtartják az első koncertet a háromból.
A HungaroMet Vas megyére és Zala megyére első szintű (sárga) figyelmeztetést adott ki zivatar miatt.
Ma napközben északkeleten elvétve, majd estétől az északnyugati, északi határ közelében alakulhatnak ki zivatarok.
Hétfőn még napos idő várható, majd kedden hidegfront érkezik megélénkülő széllel, és egyre többfelé várható eső, zápor, zivatar.
Ma sem lesz teljesen felhőtlen az idő – a több órás napsütés mellett záporra és zivatarra is számíthatunk.
Egy-egy hevesebb zivatar is kialakulhat csütörtökön, míg péntek délutánra 15 fokra is süllyedhet a hőmérséklet.
Kiadták a riasztást: zivatar és kemény szélvihar csap le május elsején, Budapesten felélénkül a szél.
Csütörtökön hazánk nyugati, délnyugati felén-kétharmadán több helyen előfordul zápor, zivatar, északkeleten kisebb a csapadék esélye.
Napos, száraz, meleg idő várható a jövő hét első felében, május 1-jén a délutáni órákban 24 Celsius-fok körüli csúcshőmérsékletre van kilátás.
Napközben néhol erősen felhős lesz az ég, így északon, északkeleten, keleten egy-egy zápor-zivatar nem kizárt. Később felszakadozik a felhőzet, több órára kisüt a nap.
Télbe fordult az időjárás Magyarországon, a Kékesen ugyanis vasárnap éjszaka havazott.
Szerdán még többfelé kell időnként esőre, záporra, helyenként zivatarra számítani.
Az alacsonyabban fekvő tájakon inkább eső várható, azonban a hegyekben annyira lehűlt a levegő, hogy nem a tavasz, hanem a tél tért vissza április közepén.
Péntek délután a kevés fátyol- és gomolyfelhő mellett sok napsütés várható, csapadék nem lesz.
Az április eleji, többször nyáriasan meleg és száraz idő után a jövő héten jelentős lehűlés és több-kevesebb csapadék is várható.
A hét első felében fátyolfelhős, csapadékmentes idő várható, a hét második felében felhősebb idő lesz, de eső csak a jövő héten várható.
A jövő héten folytatódik a napos, száraz, kora nyárias idő, bár néhol lehetnek kisebb záporok.
Bár esőre sem nagyon van kilátás, és marad a szép tavaszi idő holnap is, sajnos nem mindenki élvezheti maradéktalanul - állítja a szakértő.
A jövő hét elején egy hidegfront hatására többfelé várható eső, erős, olykor viharos szél, több fokkal visszaesik a hőmérséklet.
Erős délies áramlás alakult ki fölöttünk, mellyel a Szahara felől ismét nagy mennyiségben érkeznek finom porszemcsék.