10 °C Budapest
View of traffic jam soon a rainy day seen thru  front window car.

Kiadták a figyelmeztetést: zivatarok árasztanak el 4 vármegyét, itt fog a legtöbb eső esni

2024. május 6. 08:01

Ma napközben északkeleten elvétve, majd estétől az északnyugati, északi határ közelében alakulhatnak ki zivatarok, amelyeket szélerősödés és kisebb méretű jég kísérhet - írja hétfői előrejelzésében a Hungaromet, amely 4 vármegyére riasztást adott ki zivatarveszély miatt.

A Hungaromet előrejelzése szeirnt hétfőn napközben északkeleten elvétve, majd estétől az északnyugati, északi határ közelében alakulhatnak ki zivatarok, amelyeket szélerősödés és kisebb méretű jég kísérhet. 4 vármegyére: Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, pedig elsőfokú figyelmeztetést adta ki zivatarveszély miatt.

Forrás: HungarometForrás: Hungaromet

Kedden erőteljes gomolyfelhő-képződés várható, így napközben erősen felhős, sőt akár borult időszakokra is számítani kell. Délutánig döntően az ország északkeleti harmadán, majd délutántól délnyugat felől egyre több helyen várható zápor, helyenként zivatar:

A nyugati szél élénk, olykor erős lesz, délutántól mérséklődik a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 21 és 27 fok között várható, de az Északi-középhegység északi oldalán néhány fokkal hűvösebb is lehet. Késő este 14 és 21 fok között alakul a hőmérséklet.

Szerdán mindenütt megnövekszik, megvastagszik a felhőzet. Az éjszaka második felében délnyugat felől már szakadozik a felhőzet, ott kissé felhős vagy derült tájak is lehetnek. Késő estig az ország északnyugati felében a záporok, zivatarok nagyrészt lecsengenek. Délnyugat felől eközben egyre inkább északkelet felé terjeszkedik a hidegfront csapadékzónája. Az északias szél mérséklődik, és egyre inkább változó irányúvá válik. Hajnalra 9 és 15 fok között alakul a hőmérséklet.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 5. csütörtök
Ágota, Ingrid
6. hét
Február 5.
Nutella Nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. február 5. 09:01