Nagyon nem mutatnak jól a számok: jelentős a visszaesés az építőiparban
Az építőiparban az elindított kivitelezések értéke csökkent 2025 második negyedévében az első három hónaphoz képest.
Az építőiparban az elindított kivitelezések értéke csökkent 2025 második negyedévében az első három hónaphoz képest.
Az új szabályozásnak köszönhetően az érintett telkek művelési ág alól kivett területként kerülhetnek nyilvántartásba - de még engedélyre is szükség van hozzá.
A bankoknak és ingatlanhirdetőknek egységes arculatot és üzenetet kell használniuk a kormány által előírt kézikönyv alapján.
Jelenleg Budapest külső kerületeiben és a vidéki vármegyeszékhelyeken találhat új építésű lakást az, aki az Otthon Start programon keresztül venne ingatlant.
Az egyik hirdetési portál kutatása szerint a lakáskeresők 71 százaléka részben hitelből finanszírozná a lakásvásárlást, szemben a márciusi 52 százalékkal.
Szakértők szerint a leghatékonyabb dolog, amit a tulajdonosok tehetnek otthonuk vonzóbbá tételéért, az a rendrakás.
A szeptember 1-jétől elérhető 3 százalékos Otthon Start hitel várhatóan jelentős változásokat hoz majd az albérletpiacon.
Összegyűjtöttük a legfontosabb, legérdekesebb, legolvasottabb híreket, cikkeket 2025. 34. hetéből.
A kamattámogatott hitelre vásárlókra várnak az eladók, hiszen magasabb árakat érhetnek el általuk.
A szakértők szerint a jelenlegi piaci helyzetben érdemes minél előbb vásárolni, különösen szakértői segítséggel.
A vevői kivárás és a csökkenő külföldi kereslet miatt érezhetően lassul a magyar luxusingatlanpiac.
Az egész nyugati világban növekvő probléma a demográfiai válság. Hazánkban viszont különösen nagy a baj, hiszen nagy kérdés, meddig bírja el ezt a gazdaság.
A bérlők és a bérbeadók számára egyaránt fontos, hogy tisztázzák, milyen lakásbiztosítás védi az ingatlant és a benne található ingóságokat.
Egyre többen próbálnak különféle kreatív módszerekkel megfelelni az államilag támogatott Otthon Start lakáshitel feltételeinek.
Nyár elején módosult az ingatlan-nyilvántartásról szóló jogszabály, ami jelentős könnyítést hozhat a zártkerti ingatlanok tulajdonosainak.
Szeptembertől elstartol az Otthon Start program, amely fix, évi 3 százalékos kamatozású lakáshitelt kínál az első otthonukat vásárlóknak.
Az idei legfrissebb adatokat is figyelembe véve készítette el legújabb elemzését a budapesti újlakás-piac folyamatairól az MBH Jelzálogbank.
Az eladó lakások és házak kínálatát lefedő több mint 135 ezer ingatlanhirdetésből 102 ezer felel meg a 3 százalékos hitel feltételeinek.
A felvételi ponthatárok kihirdetése idén felemás eredményt hozott a keresleti oldalon.
Csúcsot döntött az eladó és a kiadó lakóingatlanok iránti érdeklődők száma, mióta bejelentették az Otthon Start programot.