Még mindig gödörben a magyar ipar: kiábrándító adatok érkeztek, ebből nehéz lesz felállni
2025 szeptemberében az ipari termelés volumene 1,3%-kal meghaladta, míg munkanaphatástól megtisztítva 1,5%-kal elmaradt az egy évvel korábbitól.
2025 szeptemberében az ipari termelés volumene 1,3%-kal meghaladta, míg munkanaphatástól megtisztítva 1,5%-kal elmaradt az egy évvel korábbitól.
Havi szinten enyhe, 0,4%-os csökkenés történt, miközben az év első kilenc hónapjában összességében 6%-os drágulást mértek az iparban.
A GKI 2025 júliusában felmérést végzett a vállalatok körében a mesterséges intelligencia elterjedtségéről.
A kormány három rendelettel teljes állami irányítás alá vonta a Dunaferr-csoport felszámolási folyamatát, stratégiailag kiemelt jelentőségűvé minősítve az ügyet.
A gödi Samsung üzem körül kialakult jogi ügy már a koreai kormányt is mozgósította – diplomáciai lépésekre is szükség lehet a megoldáshoz.
Az előző hónaphoz képest sem jött enyhülés, a szezonálisan kiigazított adatok 2,3%-os visszaesést mutatnak.
2025 júliusában az ipari termelés 1,8%-kal emelkedett az Európai Unióban az előző év azonos időszakához képest.
Veszélyben lehet az EU-ban használt melegvíz-tárolók több mint 90 százaléka, ha az uniós szabályozásból nem veszik fel az engedélyezett anyagok közé a hafniumot és a cirkóniumot.
2025 augusztusában az ipari termelés volumene 7,3%-kal elmaradt az egy évvel korábbitól – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) előzetes adatai alapján
Minden idők legnagyobb bontása kezdődött Salgótarjában: hamarosan végleg eltűnik az öblösüveggyár! Egykor több ezer család megélhetését biztosította, mára azonban az enyészeté lett.
Az amerikai elnök 10 százalékos importvámot vet ki a fűrészárura és 25 százalékosat a bútorokra
A GDP nő, de vele a szennyezés is!? Magyarország rosszul áll a zöld átállásban – meglepő adatok és tanulságok a CHART by Pénzcentrum legújabb epizódjában!
Az Európai Unió stratégiai autonómiára törekvése jelentős gazdasági fellendülést hozhat a következő években.
Jelenleg az EU-ban felhasznált ritka földfémek kevesebb mint 1 százalékát hasznosítják újra.
A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 2,0 százalékkal nagyobb volt a 2025. júniusinál.
2025 júliusában az ipari termelői árak átlagosan 4,5%-kal múlták felül az egy évvel korábbit.
A kormány 49 ezer milliárd forintos beruházási tervet tett közzé a következő tíz évre.
2025 júniusában az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 2,6, munkanaptényezővel kiigazítva 0,9%-kal magasabb volt az egy évvel azelőttinél.
2025 júniusában az ipari termelés volumene 4,9%-kal elmaradt az egy évvel korábbitól. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal.
A Samsung SDI bevételei 2022 óta nem látott mélypontra zuhantak, és a veszteségek továbbra is magasak maradtak.