Te is HÉV-vel jársz? Ezeken a napokon felejtsd el: nem fog közlekedni
Többfelé várható lezárás is a Budapesti Közlekedési Központ közlése szerint.
Többfelé várható lezárás is a Budapesti Közlekedési Központ közlése szerint.
A tíz perces leállás során a járművek nem az útvonalak vagy alagutak közepén fognak megállni.
Június 5-én, a Környezetvédelem Világnapján arra biztatnak mindenkit, hogy minél több ember válassza a közösségi és megosztott közlekedési formák egyikét.
Már a mai nappal elkezdődött az iskolaszüneti menetrend, de egész hétvégén lesznek módosítások és lezárások is.
Lezárják a Szabadság hidat déltől 20 óráig, a BKK azt javasolja a gépjárművel közlekedőknek, hogy kerüljék el a belvárost.
2024-ben az első ismét Miskolc lett, az ezüstérmet Plzeň (Pilsen), míg a bronzérmet Olomouc (Alamóc/Olmütz) szerezte meg. A zsűri díját Plzeň és Pozsony kapta.
Karbantartás miatt januárban több éjszaka pótlóbusz jár a 6-os villamos helyett - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
A december 31-éről január 1-ére virradóan egész éjjel közlekedik az összes metró, a H5-ös, a H6-os, a H7-es, a H8-as és a H9-es HÉV, a 4-es és a 6-os villamos és pótlóbusz.
A kisebb tüzet a járművezető a tűzoltók kiérkezése előtt egy porral oltóval eloltotta.
A BKK közleménye szerint az utasaik már minden harmadik jegyet digitálisan vásárolnak, és egyre többen próbálják ki a társaság által tavaly nyáron.
A módosítás szerint P+R parkolókat a közösségi közlekedési havibérlettel rendelkezők egy 5000 forintos bérlettel vehetik majd igénybe.
A 60-as, a 60A és a 128B pótlóbuszok vonalán a kerékpár szállítása a járműtípusok kialakítása miatt nem megengedett.
A korlátozások a BKK járatait is érintik, ezért ezekben az időszakokban hosszabb időt kell szánni a közlekedésre.
A közösségi közlekedést is érintik a delegációk érkezése miatti forgalmi változások csütörtökön és pénteken a fővárosban.
Szeged élen jár a tisztán elektromos közösségi közlekedésben – jelentette ki Mészáros Virág, a HUMDA Zrt. vezérigazgatója kedden.
Lezárásokra és forgalomkorlátozásra kell számítaniuk a fővárosban közlekedőknek ezen a hétvégén.
Szeptember 14. (szombat) 20:00 és szeptember 15. (vasárnap) 5:00 között karbantartást végeznek a BudapestGO-ban.
Általános városi közlekedési eszközzé válik a magán és közösségi elektromos roller, a Jövő Mobilitása Szövetség adatai szerint Magyarországon.
A budapesti elektronikus jegyrendszer megvalósítása céljából 2017-ben létesített kapuk eltávolítása megkezdődött, a munka várhatóan 3 hetet vesz igénybe.
A rendezvény útvonalát lezárják a közúti forgalom elől, a közösségi közlekedési járatok módosítva közlekednek.