A fél fővárost lezárják a nemzeti ünnepen: mutatjuk, melyik utcákat kerüld el
Az október 23-i megemlékezések, illetve politikai rendezvények miatt lezárásokra kell készülni Budapest belvárosában.
Az október 23-i megemlékezések, illetve politikai rendezvények miatt lezárásokra kell készülni Budapest belvárosában.
Az ittas vezetés, a büntetőfékezés és a piroson áthajtás a három legfőbb szabálysértés, amelyet a magyar autósok a legveszélyesebbnek tartanak.
Augusztus 20. nemzeti ünnepünk, de az önfeledt szórakozást és pihenést az országban több helyen beárnyékolta számos közlekedési baleset. Ilyen sötét péntekünk már régen volt, ami a halálos tragédiák számát illeti.
A Magyar Közút arra kéri a közlekedőket, hogy soha, semmilyen körülmények között ne kövessék ezeket a rossz példákat, amelyeket a KRESZ is egyértelműen tilt.
Az esetről a Magyar Közút egyik újonnan kihelyezett, kifejezetten az illegális szemetelést megakadályozó kamerája készített felvételeket.
Nyolcvan éve, 1941. július 6-án vezették be Magyarországon a jobb oldali közlekedést. A változás még nem érintette Budapestet, a fővárosban néhány hónappal később, november 9-én álltak át az új közlekedési rendre.
Az utazási korlátozások enyhítésével a 2019-eshez hasonló forgalomra számítanak a Csongrád-Csanád megyei határátkelőhelyeken.
Arra kérik a közlekedőket, hogy a következő hónapokban is fokozott óvatossággal közlekedjenek, a munkaterületekre figyelmeztető és ott érvényben lévő korlátozásokat tartsák be.
Szerda hajnali 4 órakor teljesen lezárják a Lánchidat és környezetét a gyalogos és a közúti forgalom elől az átkelő felújítása idejére, várhatóan másfél évre.
Döbbenetes felvételen látható, ahogy Kistarcsán egy fehér Mercedes beleszáguld a parkoló autókba. Csak a szerencsének köszönhető, hogy nem történt személyi sérülés.
Jóval kevesebb személysérüléses közúti baleset volt 2020-ban, mint az azt megelőző 13 évben - derül ki a KSH adataiból.
Magyarországon 2019-hez viszonyítva 25 százalékkal kevesebb halálos közúti baleset történt 2020-ban.
Az utak menti hulladékhegyek felszámolására fókuszál a héten a magyar közút ezen a héten.
A tavaszi időjárás nyomán a közútkezelő az elmúlt hetekben újra normál munkarendre tért vissza.
Márciustól közfeladatot ellátó személynek minősülnek az út- és a kezelői ellenőrök. Aki munkájuk során bántalmazza, erőszakkal vagy fenyegetéssel akadályozza vagy intézkedésre kényszeríti őket, akár öt évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető.
Ne ess pánikba!
23 milliárd forintnyi bírságot kaptak tavaly az autósok.
Összesen hetvennégy újabb közútfejlesztés tervezése kezdődhet meg az idei évben, köztük számos régóta várt útépítési terv segíthet a gyorsabb és hatékonyabb közlekedésben hazánkban. A HelloVidék összeszedte a legfontosabb útfejlesztési terveket.
Ötévente minden közútkezelőnek jogszabályban előírt kötelezettsége felülvizsgálni az útjain a forgalmi rendet.
A Magyar Közút munkatársai szemetet szednek.