A MOHU REpont rendszerének bevezetése előtt az italcsomagolásoknak csupán töredéke lett újrahasznosítva.
Kamera rögzítette, ahogy egy kisbusz sofőrje körülbelül 20 zsák építési törmeléket, ablaküvegeket és autógumikat helyez el illegálisan a Budapest-Csömör összekötő úton, az M0-s csomópont környezetében. Az esetről a Magyar Közút egyik újonnan kihelyezett, kifejezetten az illegális szemetelést megakadályozó kamerája készített felvételeket, az elkövető ellen feljelentést tett a társaság.
Nem ez az egyetlen eset, ugyanis az M3-as autópálya budapesti kivezetőjénél található pihenőhelyén az egyik szemétgyűjtő mellé egy kisteherautóból több zsáknyi, jól láthatóan nem az utazás során keletkezett hulladékot dobált ki egy férfi, erről egy autós készített felvételeket, melyek elérhetőek a társaság hivatalos Instagram oldalán.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. az illegális hulladéklerakók végleges felszámolása és a szemetelők visszaszorítása érdekében nemrég egy kamerás megfigyelőrendszer kiépítését és fejlesztését hajtotta végre. A kamerákat első körben a kezelésükben lévő, illegális hulladéklerakással leginkább érintett 57 közúti helyszínen helyezték ki. Az egyik ilyen újonnan telepített kamera rögzítette a fent említett esetet is.
A kamerák az általuk megfigyelt területen, ha mozgást érzékelnek, azonnali értesítést küldenek az illetékes közutas mérnökségekre, így történt ez a Pest megyei helyszínen is. A januárban megváltozott jogszabályok alapján egyes esetekben egyébként akár három éves börtönbüntetést is kaphatnak az illegális szemetelők.
A társaság bízik benne, hogy az új kamerarendszer és az azok alapján meghozott szankciók hozzájárulnak az illegális hulladéklerakások végleges felszámolásához, hiszen az eldobott szemét nem tűnik el nyomtalanul, azok egészségügyi kockázattal járnak, környezetszennyezőek, ráadásul a szemétszedés rengeteg kapacitást is elvon más útüzemeltetési munkáktól. Az illegális út menti szemét összegyűjtése és biztonságos lerakókba szállítása a közútkezelőnek – és így az adófizetőknek is – évente, országosan mintegy 1-1,5 milliárd forintjába kerül.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







