Durva sebességkorlátozás jöhet vidéken: rászállnak a gyorshajtókra, bekeményít az EU
Kötelezővé tenné az EU az elektronikus sebességfelügyelő rendszerek beépítését az újonnan eladott autókba, buszokba és teherautókba.
Kötelezővé tenné az EU az elektronikus sebességfelügyelő rendszerek beépítését az újonnan eladott autókba, buszokba és teherautókba.
A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató a hideg évszakban tapasztalható nehézségekre, közlekedési kihívásokra és váratlan helyzetekre fókuszál közlekedésbiztonsági kampányában.
A MAK levélben fordult a TRAN magyar EP-képviselőihez, hogy a Nemzetközi Automobil Szövetséggel együtt kérje a B+ kategória bevezetésére vonatkozó javaslat elutasítását.
Az encsi lehajtónál hajtott fel az M30-as autópályára kocsijával egy 70 éves férfi, majd több mint 10 kilométert közlekedett szemben a forgalommal.
2023. I. félévben 6424 közlekedési baleset történt az országban, 8,4%-kal kevesebb az előző év azonos időszakinál.
Bár a borászok szerették volna elérni, úgy tűnik, mégsem lazítanak a közlekedésitörvény ittas vezetésre vonatkozó szabályain.
Karambolozott Tóth Attila, az ismert magyar sorozatsztár és Szalai Ádám, egykori magyar labdarúgó-válogatott a hétvégén, az esetben senki sem sérült meg.
Az ételkiszállító működésében fontos szerepe van a biztonságos közlekedésnek, a foodora futárpartnerek jelentős hányada ugyanis biciklin teljesíti a napi címadagot.
A közlekedési minisztérium szerint állami beavatkozást igényel a nagyteljesítményű autók elterjedése, ezért újraírnák a KRESZ-t.
A repülőn való csomagszállítás gyakran az utazásunk egyik legstresszesebb részét jelenti, egy sor kérdést felvet.
Karbantartás miatt szeptember 16. és október 1. között több ütemben változik a H5-ös HÉV közlekedési rendje - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön.
A tavaszi szavazást követően Párizs szeptembertől végleg leszámol az elektromos rollerekkel.
Úgy tűnik, újra elkezdett divatba jönni a táblalopás Magyarországon: az utóbbi időben ismét egyre többször fújnak meg közlekedési táblákat az utak mellől.
Az ittas vezetés a leggyakoribb közúti bűncselekmény Magyarországon, a legtöbben ezért ülnek börtönben.
2021 májusa óta majdnem 6500 olyan sofőrt kaptak el a rendőrök, aki eltiltás ellenére vezetett - tudta meg a Pénzcentrum az ORFK-tól.
A megfelelő iskolatáska, vonalas füzet, festékkészlet beszerzése mellett az egyik legfontosabb feladat szülőként, hogy felhívjuk gyermekeink figyelmét a biztonságos közlekedésre.
Mint kiderült, van olyan modell, ami lepipálta a százezres termékeket is. Jó hírt, hogy a vizsgált termékek közül csak egy kapott nem megfelelő minősítést.
Hatékonyabb sebesség-ellenőrzési rendszer kiépítését és súlyosabb büntetéseket is kilátásba helyezett a rendőrség.
Nagyon súlyos tragédia rázta meg két hete a magyar társadalmat, és már a nagypolitikában is felvetődött, hogy változtatni kellene.
Közlekedési változásokra kell készülni szombaton várhatóan 15 és 17 óra között a Budapest Pride idején - tudatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).