4 °C Budapest
Candle burning on grave in cemetery.

Ravasz tolvajok fosztogatnak a hazai temetőkben: tömegeket húznak le, ez a módszerük

2024. október 31. 14:35

Halottak napja környékén évről-évre jelentősen megnő a temetők közelében elkövetett bűncselekmények száma, különösen a gépkocsik feltörése gyakori, de a zsebtolvajok is aktívabbak ilyenkor. A nagy tömeg és a zsúfolt közlekedési járművek potenciális veszélyforrást jelentenek.

Mint ahogy korábban említettük, a közelgő hétvégén jelentős tömegre lehet számítani a hazai temetők környékén (a temetők nyitvatartását itt találod) és az oda vezető utakon, valamint a tömegközlekedési eszközökön (a Budapesti Közlekedési Központ, azaz a BKK vonatkozó tájékoztatását itt olvashatod) is. Ilyenkor érdemes fokozott figyelmet fordítani a tűzgyújtási előírások (a Katazstrófavédelem vonatkozó felhívásáról itt írtunk) és közlekedési szabályok betartására, mivel a megemlékezők körében a bűnözők is aktívabbá válhatnak.

Egy önvédelmi szakértő a Pénzcentrumnak hangsúlyozta, hogy a figyelem és óvatosság segíthet elkerülni a bűncselekményeket. Azt tanácsolta, hogy zárt táskát viseljünk, kerüljük a készpénzt (hiába favorizálják azt sokan - ezzel a Pénzcentrum vlogja, a CashTag külön adásban foglalkozott) és ne viseljünk drága ékszereket.

A szakértő kiemelte, hogy az idősebb emberek különösen sebezhetőek lehetnek jóhiszeműségük és segítőkészségük miatt, ezért a családtagoknak ajánlott elkísérni őket a temetőkbe. Ez nemcsak lelki támogatást nyújt, hanem fizikai védelmet is biztosít. Ha mégis probléma adódik, fontos, hogy azonnal értesítsük a rendőrséget, tegyünk feljelentést és jelentsük az iratok elvesztését, továbbá tájékoztassuk a bankot és a mobil szolgáltatót a lopásról. Ha a lakáskulcs is eltűnt, sürgősen cseréljük ki a zárakat, hogy megelőzzük a további lopásokat.

Felhívják a figyelmet arra, hogy a temetőlátogatás során ne hagyjanak őrizetlen csomagokat és értékeket magára (például egy padon), és ha problémát észlelnek, forduljanak a rendőrséghez vagy a polgárőrökhöz. Az autósoknak javasolják, hogy parkolás után zárják be járműveiket, és ne hagyjanak értékeket az utastérben. Gyakori tapasztalat, hogy sokan szabálytalanul parkolnak a temetők környékén, ami akadályozza mások közlekedését. Ezért az autósokat kérik, hogy járműveiket a kijelölt parkolóhelyeken hagyják.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Fontos tudni, hogy a helyi polgárőrség ilyenkor általában szolgálatot teljesít a temetők környékén a balesetek megelőzése, a parkolók biztonsága és a látogatók védelme érdekében. A rendőrség arra is figyelmezteti az autósokat, hogy a következő napokban sok olyan ember is autóba ül, aki általában nem vezet, ezért fokozott óvatossággal kell közlekedni. A gyalogosoknak és kerékpárosoknak ajánlott láthatósági mellényt viselniük, és úgy tervezniük látogatásukat, hogy sötétedés előtt hazaérjenek.

 

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. február 5. 11:41
Jogsértések miatt figyelmeztetésben részesítette az RTL-t, a Tilos Rádiót pedig megbírságolta az NMH...
Bankmonitor  |  2026. február 5. 10:07
Habár egyre többen fizetünk bankkártyával, a készpénz továbbra is fontos szerepet játszik mindennapo...
Holdblog  |  2026. február 5. 10:00
A mesterséges intelligencia alkalmazása azonnal érthető és látható a közúti közlekedésben. A dugók,...
iO Charts  |  2026. február 4. 10:01
Az Kelly Partners Group részvény (ASX:KPG) alapadatai, áttekintés A Kelly Partners Group (ASX:KPG) e...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 6. péntek
Dorottya, Dóra
6. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?