Brutális számok: ötödével kevesebb új lakás épült, mint egy évvel korábban
2024. I. félévében is folytatódott a visszaesés a lakásépítésben - olvasható a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közleményében.
2024. I. félévében is folytatódott a visszaesés a lakásépítésben - olvasható a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közleményében.
Mint a Pénzcentrum is beszámolt róla, Orbán Viktor miniszterelnök a családi adókedvezmény 2025-ös megduplázásáról beszélt a hétvégén.
Az ipari termelői árak 2024 júniusában az egy évvel korábbihoz képest 2,7, az előző hónaphoz viszonyítva 1,5%-kal emelkedtek.
Az előzetes adatok szerint 1068 milliárd forint, a GDP 5,4%-a volt a kormányzati szektor 2024. I. negyedéves hiánya.
Az előzetes adatok szerint 2024 májusában 6284 gyermek született, és 9501 fő halt meg. 2023 májusához képest a születések száma 11, a halálozásoké 6,2%-kal csökkent.
2024 áprilisában 1,8 milliárd euró volt a termék-külkereskedelmi többlet, az előző hónaphoz viszonyítva a külkereskedelmi termékforgalom szintje az exportoldalon 1,7%-kal nőtt.
2024 áprilisában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,2 millió vendég közel 2,9 millió vendégéjszakát töltött el.
Az EU Weekly Oil Bulletin legfrissebb adatai alapján Magyarországon a 95-ös oktánszámú motorbenzin átlagára 626, míg a régiós országokban 616 forint volt.
2024. áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 3,7%-kal haladták meg az egy évvel korábbiakat.
Februárban 1,7 milliárd euró volt a termék-külkereskedelmi többlet, januárhoz képest az export kiigazított volumene 6,0, az importé 0,6%-kal nőtt.
Néhány nappal ezelőtt közzétette a legfrissebb, lakossági hitelezésre vonatkozó statisztikáit a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az előzetes adatok szerint 2024 márciusában 6 413 gyermek született, és 10 524 fő halt meg.
4 millió 746 ezer fő volt a foglalkoztatottak száma, a munkanélküliségi ráta 4,4%.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a régiós üzemanyagárak monitorozása és összehasonlíthatósága érdekében 2024. április 19-én pénteken közzéteszi új kísérleti statisztikáját.
Januárban az ipari termelés volumene 3,6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.
Miközben azért bizonyos termékeknek az ára jócskán zuhanni látszik Magyarországon éves szinten addig azért havi szinten újra emelkednek az árak.
Decemberben 271 millió euró volt a termék-külkereskedelmi hiány, novemberhez képest az export kiigazított volumene 1,5, az importé 14 százalékkal nőtt.
Hiába a rekord magas koronavírus-járvány alatti halálozás Magyarországon vagy az egekbe szökő infláció, az emberek minden nehézség ellenére rosszabbul érezték magukat 2019-ben.
2023. novemberben a kivitel volumene 3,6, a behozatalé 16 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakihoz viszonyítva.
Jócskán bezuhant Magyarországon a tojásfogyasztás, de emellett gázból is jócskán kevesebbet használtak a magyarok 2023 decemberében.